Hongkongi tenisztorna – Marozsán kikapott az első fordulóban

MTI Illusztráció: depositphotos.com
2024.01.02. 19:32

A volt győri teniszező, Marozsán Fábián két szettben vereséget szenvedett Roberto Bautista-Aguttól a 662 ezer dollár (232 millió forint) összdíjazású hongkongi keménypályás tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 64. helyezett magyar játékos 1 óra 10 perc alatt kapott ki a rangsorban 57. spanyol ellenfelétől, így nem jutott nyolcaddöntőbe.

Marozsán egy nappal korábban – az osztrák Sebastian Ofnerrel az oldalán – párosban is búcsúzott a 16 kettőst felvonultató főtábla első körében.

“Maximalista vagyok, és nagyon kritikus önmagammal szemben, így rettenetesen zavar, hogy nem haladok úgy, ahogyan elvárom magamtól” – kezdte összegzését menedzsmentjének tájékoztatása szerint Marozsán, aki betegség miatt több hétig nem tudott edzeni decemberben. “Lassabban mozgok, nem érzem stabilnak, gyorsnak az ütéseimet, kiestem a körforgásból, nincs meg az a napi edzés- és meccsrutin, ami a jó eredményhez kellene. Két hete, amikor otthon elkezdtem végre edzeni, már attól 160-as lett a pulzusom, hogy néhányszor megemeltem a csípőmet gyógytornán.”

A 24 éves játékos közölte, tulajdonképpen most tart ott, ahol két hét alapozás után kell.

“Itt is igyekszünk legalább kétszer teniszezni naponta, de gyógytorna és erőnléti edzés is van mellette. Sokat segít, hogy az ausztrál túrán a fizioterapeutám is velem utazik. Benne van sajnos a pakliban, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az év eleje most sem fog annyira jól sikerülni. Olyan helyzetben pedig sosem voltam, hogy az első tornáim alatt még gyakorlatilag alapoznom kell” – jelentette ki Marozsán Fábián, aki hétfőtől az első számú magyar teniszezővé lép elő a világranglistán. Örömét azonban némiképp beárnyékolja, hogy ez nem a saját győzelmének, hanem Fucsovics Márton korai, brisbane-i búcsújának köszönhető.

“Ez váratlan pozitívum a nehéz helyzetben, de jobban szerettem volna megnyerni ezt a pozíciót, és nem úgy jutni hozzá, hogy más veszíti el” – fűzte hozzá a Hajdúszoboszló SE sportolója, aki csütörtökön repül tovább Aucklandbe, az Australian Open előtti második felvezető tornájára.    

Eredmény:

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Roberto Bautista-Agut (spanyol)-Marozsán Fábián 6:2, 6:3

Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #tenisz |