Helytálltunk a kupában

Fotó: Homoródi Lilla
győr+
2019.10.18. 15:23

Felnőtt férficsapatunk a Debreceni EAC gárdáját fogadta a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Jobban kezdte a mérkőzést a Debrecen, de 4–4-nél utolértük ellenfelünket. Sajnos innentől fokozatosan lépett el a vendégcsapat és hol négy, hol hét pont körül volt a különbség a két együttes között.

A második játszmában viszonylag gyorsan nagyobb előnyt építettek ki a vendégek, amit a lelkesedésünkkel csak kicsit tudtunk csökkenteni.

Nem úgy a harmadik szettben, ahol végig a DEAC nyomában loholtunk, s 12–11-nél először vezettünk a találkozón. Három pontos differenciát sikerült kialakítanunk, de 19–19-nél, majd 22–22-nél egyenlítettek a cívisvárosiak. Innen már csak szépíteni tudtunk, s 24–24 után a vendégek ütötték be a győzelmet érő két pontot, így 3–0-ra kikaptunk a jóval rutinosabb élvonalbeli ellenféltől.

„A vereség ellenére kicsit sem vagyok elkeseredve, mert a jó nevekből álló Debrecennel sikerült viszonylag szoros mérkőzést játszani. Az első két játszmában tizennyolc pontig jutottunk el, majd az utolsó szettben annyira sikerült megzavarnunk az ellenfelet, hogy a meccs végéig egymás nyomában voltunk. Bár a végén kikaptunk, de büszke vagyok a fiúkra, mert felszabadultan, jókedvűen és bátran mertek játszani. Ezek jó jelek a szombati dunaújvárosi bajnokinkra nézve. Dolgozunk tovább” – mondta Fehér Tibor.

Forrás: SZESE Győr Röplabda szakosztály

Kapcsolódó témák: #röplabda |