Hatpontos szombathelyi előny

Fotó: falcokc.com
MTI
2019.09.26. 20:59

A Falco KC Szombathely hazai pályán hat ponttal legyőzte a lett Ventspils együttesét csütörtökön a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

A magyar bajnok a múlt héten, a kvalifikáció első fordulójában előbb 71-62-re verte odahaza a román CSM CSU Oradeát, majd Nagyváradon hosszabbítás után 96-90-re kikapott, így 161-158-as összesítéssel továbbjutott a második körbe. 

Ott az 1994-ben alapított Ventspils várt rá, amely tíz bajnoki címével rekorder Lettországban. A kikötővárosiak az előző szezonban 27 győzelem mellett mindössze egy vereséggel nyerték meg az alapszakaszt, de a rájátszás döntőjében a kikaptak a VEF Rigától. A 2018/2019-es BL-idényben hatodikok lettek csoportjukban, majd az Európa Kupa rájátszásába átkerülve a 16 között búcsúztak.

Gasper Okorn, a Falco szlovén vezetőedzője számára nem volt ismeretlen az ellenfél, mivel a 2007/2008-as szezonban a Ventspils kispadján ült.

A kiegyenlített első negyed után a második szakaszban egyértelműen a szombathelyi csapat volt a jobb, mely a harmadik periódus elején már 15 ponttal is vezetett, az utolsó 10 percet pedig 12 pontos előnyről kezdte. A Falco a hajrára kissé elfáradt, pontatlanná vált a játéka, a vendégek pedig felzárkóztak. Egy perccel a vége előtt a hazaiak ismét tíz pontos előnyre tettek szert, a meccs utolsó két kosara viszont a Ventspilsé volt, így a Falco minimálisnak mondható előnnyel utazhat a visszavágóra.

A párharc visszavágóját vasárnap, közép-európai idő szerint 18 órától rendezik Lettországban. A győztes a 32 csapatos BL-főtáblán, a vesztes pedig az Európa Kupában folytathatja.

Kapcsolódó témák: #kosárlabda |