Hatot rúgtak az Austria Wiennek a győri lányok!

Győr+
2023.02.11. 17:31

Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata, amely Bécsben lépett pályára az Austria Wien vendégeként, és nagy szélben kiütéses győzelmet aratott.

Az osztrák bajnokság egyik meghatározó csapata ellen, három fontos játékosa – Süle, Vida és Khimych – nélkül lépett pályára az ETO, ott volt viszont a keretben először egy újabb akadémista, Smuk Kíra.

A 4. percben Savanya indítása után Cameron ugrott ki a védők között, elhúzta a labdát a kapus mellett és úgy talált a hálóba 0-1. Az 57. percben Siklér használta ki a hazai védelem megingását és a kapuba gurított 0-2. A 60. percben Siklér remek passzát követően Kocsán a kapust is kicselezve talált a hálóba 0-3.

A 72. percben egy remek győri akciót követően Herczeg húsz méterről csavart a kapu jobb oldalába 0-4. A 80. percben Savanya szöglete után Nagy F. remek fejessel növelte az előnyt 0-5. A 84. percben egy baloldali akciót követően Németh L. beadására Petrovics érkezett, aki szép gólt szerzett 0-6. Nagy szélben nagy energiákat mozgósított mindkét csapat, ennek eredményeképp jó iramú mérkőzés volt.

Az ETO végig uralta a találkozót, de az első félidőben több helyzet is kimaradt, ezért nem tudott megnyugtató előnnyel öltözőbe vonulni a győri csapat. A fordulás után viszont már potyogtak a gólok, a kellemetlen időjárás ellenére, tetszetős akciókat vezetve és szép gólokat szerezve fölényes győzelmet aratott együttesünk.

Austria Wien – ETO FC Győr 0-6 (0-1)

Austria Wien: Kandlhofer – Ito, Covic, Ziletkina, Schneeberger, Sabanovic, Grosskopf, Kunina, Weilharter, Hajek, Batarilo. Cserék: Linder, Leitner, Decker, Lukic, Wurzer. Vezetőedző: Stefan Kenesei. 

ETO FC Győr: Borok ( Török 46’)- Kovács L. (Smuk 76’), Nagy F., Savanya, Öreg, Kaziupa (Kern 65’), Herczeg, Sali (Petrovics 65’), Németh L. (Siklér 65’), Cameron, Kocsán (Németh L.). Vezetőedző: Dörnyei Balázs.

Gsz.: Cameron (4’), Siklér (57’), Kocsán (60’), Herczeg (72’), Nagy F. (80’), Petrovics (84’).

Dörnyei Balázs: – Nagyon kellemetlen időjárásban tudtunk játszani egy jó iramú felkészülési mérkőzést, harcos, kemény ellenféllel szemben, ami az osztrák élvonalban a dobogóért harcol. Az első félidőben széllel szemben játszottunk, ez okozott némi nehézséget, de stabilan játszott a csapat, megvoltak a helyzeteink, főleg kontrákból. A második játékrészben a kapujuk előtt tudtuk tartani az osztrákokat, jöttek is sorban a helyzetek. Ami nagyon pozitív, hogy ezeket jelentős százalékban gólra is tudtuk váltani. Lezárult a felkészülésünk első része, nagyon sajnálom, hogy most két hétig nem látjuk a játékosokat, mert nyilván van még hova fejlődnünk. Nagyon várom, hogy újra együtt készüljön a társaság, mert remek munkát végeztek eddig a lányok.

Szöveg és forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #ETO FC | #női labdarúgás |