Büszkék lehetünk rájuk

Három megyei kiválóságot támogat a MOL Alapítvány

Fotó: Tumbász Hédi
Győr+
2020.06.17. 15:00

Kihirdették a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat Győr-Moson-Sopron megyei győzteseit is.

 Közel száz tehetséges fiatal sportolót díjazott idén is a MOL Alapítvány összesen 32 millió forint értékben.

Győr-Moson-Sopron megyéből Sipőcz Richárd, Siska Bettina és Szabó Szebasztián nyerte el a támogatást.

A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban általános- vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el.

Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez. A támogatási keret összege nem változott, viszont a koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok következtében felére esett vissza a beadott pályázatok száma.

Kopasz Bálint
Fotó: Marcali Gábor

A márciusban meghirdetett pályázatra a 10-18 évesek kategóriájában 378 pályázat érkezett be, ebből 85 pályázatot támogat az alapítvány – köztük három páros versenyzőt –, összesen 27 millió forint értékben. A 18 éven felülieknek szóló Sport Klasszis kategóriában kilenc fő kérelmét díjazták összesen 5 millió forint értékben. Így idén összesen 32 millió forintos támogatást nyújt az alapítvány közel száz kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolónak.

A pályázatok három körös elbíráláson mentek keresztül, a végső döntést a MOL Alapítvány kuratóriuma hozta meg egy szakértői zsűri segítségével. A pályázatra bármilyen sportág versenyzői nevezhettek, amennyiben magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők, és országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.

A támogatottak 37%-a budapesti, 63%-a vidéki sportegyesületnél sportol és 47 különböző sportágat képviselnek. A nyertes pályázók egynegyede a 10-14 éves korosztályból kerül ki. A nyertesek a támogatást előfinanszírozásként kapják meg és a 2020-21-es nyári- és téli versenyszezonban használhatják azt fel.

Szilágyi Áron

A COVID-19 járvány okozta bizonytalanságok miatt ebben az évben közel 50%-kal esett vissza a pályázati kedv. Mivel azonban a támogatási keret nagyságrendje nem változott, így idén is a tavalyihoz hasonló létszámban nyerhettek támogatást a pályázók.

A Sport 2020 nyertesei között találjuk többek között az ifjúsági olimpiai bajnok kardvívót Rabb Krisztiánt és a triatlinosta reménységet Kropkó Mártát.

Rabb Krisztián

A 18-23 év közöttiek Klasszis kategóriájában a beérkezett 30 pályázó közül a kuratórium 9 főt tudott támogatni a gyorskorcsolya, kajak, öttusa, sportlövészet, tenisz, triatlon vívás és vitorlázás sportágakban összesen 5 millió forinttal. Ezek a sportolók méltán voltak esélyesek a Tokiói Olimpiai részvételre. Köztük van többek között Kopasz Bálint, aki 22 évesen felnőtt világbajnok lett tavaly K1 1000 m-en.

Kropkó Márta

Ahogy az elmúlt években, idén is kihívás volt értékelni a pályázatokat, hiszen számtalan tehetséges, nagy lehetőségek előtt álló és már most is eredményes sportoló versengett a támogatásért. Nagy öröm számomra, hogy seregnyi sportágban rejlenek Magyarország aranytartalékai. A hagyományosan eredményes olimpiai sportágak mellett nyertes pályázatok születtek thai-bokszban, jiu-jitsuban és falmászásban is. Vannak olyan sportolók, akiknek évek óta követem a fejlődését, közéjük tartozik Rabb Krisztián ifjúsági olimpiai aranyérmes kardozó, és vannak olyanok, akiknek ezután fogom fokozott figyelemmel követni a pályafutását. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk hallani a jövőben a MOL Alapítvány által támogatott fiatal sportolókról– mondta Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardozó, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete, a MOL Tehetségtámogató Program zsűritagja.

A Győr-Moson-Sopron megyei nyertesek:

Sipőcz Richárd (19), cselgáncsozó, (Töltéstava). Edzője az idén MOL Mester-M díjjal kitüntetett Gyimes Nikolett.

Sipőcz Richárd

Tíz éve igazolt sportoló, először a serdülő majd az ifjúsági, jelenleg a junior és felnőtt válogatott tagja. Tizenötszörös országos bajnok. Olimpiai „A” kerettag. 2016-ban és 2018-ban Ifjúsági Európa Bajnok, 2017-ben EYOF nyertes. 2019-ben hétszeres Európa Kupa nyertes, Junior Európa és Világ Bajnoki 3. helyezett volt. A támogatásból sporteszközöket szeretne vásárolni.

Siska Bettina

Siska Bettina (18), evezés, Arrabona Evezős Klub: 2018 óta válogatott, 12 országos bajnoki címmel büszkélkedhet. 2019-ben az Ifjúsági Európa Bajnokságon 7. lett, a korosztályos Világbajnokságon 4. helyezést ért el. A téli felkészülés részeként elindult az Ergométeres Európa és Világbajnokságon is, ahol arany- illetve ezüstérmet nyert. A támogatásból egy lapátot tud vásárolni.

Szabó Szebasztián

Szabó Szebasztián, Sopron, Alpokalja Íjász SE. 148 aranyérem, 8 ezüst és két bronzérem birtokosa, amelykből 4 világbajnoki arany, 2 ezüst, és egy bronzérem. Hét Európa-bajnoki aranyéremmel és 28 országos bajnoki címmel büszkélkedhet. 2019-ben az év íjásza lett terep kategóriában. 2020-ban olimpiai íjat vesz a támogatás segítségével régi kinőtt, gyerekméretű íja helyett.

Forrás és fotó: MOL sajtóközlemény