Három győri sportegyesület is a tavalyi év legjobbjai között!

Győr+
2023.02.18. 14:07

Pénteken tartották a Sportegyesületek Országos Szövetségének hagyományos bálját.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az ünnepségen elmondta, szerint jó döntés volt a kormány részéről, hogy nemzetstratégiai ágazatnak nyilvánította a sportot, amely tulajdonképpen az élet alapkiképzése, és számos közös értéke van a honvédelemmel.

Deutsch Tamás elnök kiemelte, hogy a SOSZ-nak immár 806 tagegyesülete van, amelyekben több mint 200 ezer fiatal végez sporttevékenységet, akikkel 6100 főállású edző foglalkozik. A sportvezető ezután köszönetet mondott a kormánynak, hogy idén minden eddiginél nagyobb, közvetlen állami támogatást nyújt az egyesületeknek, egyebek közt 14,44 milliárd forintot biztosít 25 vidéki, továbbá 8 kiemelt fővárosi klubnak.

A Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen megrendezett jótékonysági bál keretében átadták a díjakat a 2022. évi nem hivatalos sportegyesületi rangsor legjobbjaink. Az élen 85,28 olimpiai ponttal az FTC végzett megelőzve a Budapesti Honvéd Sportegyesületet (74) és az Újpesti Torna Egyletet (54,07). A parasport egyesületi rangsor legjobbja 50 paralimpiai ponttal a Törekvés SE lett.

Az egyesületek versenyében három győri klub is érdekelt volt, a GYVSE 5., a GYÚSE 9., a GYAC pedig a 10. helyet szerezte meg. A 2013-ban útjára indult Győri Úszó SE ezzel az eredménnyel Magyarország legeredményesebb egyszakosztályos egyesülete lett.

Kapcsolódó témák: #GYAC | #GYÚSE | #GYVSE | #siker | #SOSZ |