Európa-kupa, Győr

Harmadik helyen zárt az UNI Győr az A-csoportban

Fotó: Győr+Archív
Győr+
2021.01.22. 22:11

A Szekszárd legyőzésével lett volna esélye a továbbjutásra az Európa-kupa hazai rendezésű A-csoportjából az UNI Győr MÉLY-ÚT-nak, ám a tolnaiak jobbak voltak ezen az estén.

A zárónap első mérkőzésén a török Kayseri 106-82-re legyőzte az ukrán BC Prometeyt, ezzel pedig eldőlt, hogy az ukrán csapat pont nélkül, az utolsó helyen zárja az A-csoport küzdelmeit Győrben. Továbbra is nyitott maradt viszont a kérdés, hogy az ezidáig hibátlan Szekszárd mellett ki lesz a másik továbbjutó. A Győrnek legalább tizenkét pontos siker kellett ehhez a Szekszárd ellen. (A Szekszárd csak tizenkilenc pontnál nagyobb győri győzelem esetén kerülhetett volna bajba.)

Török Ágnes rögtön a meccs elején próbálta ehhez megadni a kellő alaphangot: kezdésként mindjárt egy triplát süllyesztett el a Szekszárd kosarában (0-3). A folytatásban aztán az következett, amire előzetesen számítani lehetett: fej-fej mellett haladtak a csapatok egy gyors, és jó iramú mérkőzésen. Bár a Szekszárd az utolsó percben még vezetett, fél perc alatt négy pontot hintett az UNI, így egypontos előnnyel vonulhatott az első kis pihenőre (18-19).

A második játékrészben kétszer is volt hét pontos különbség a két csapat között (22-29-nél, illetve 24-31-nél), ám a félidőre ismét kettőre felzárkózott a Szekszárd (39-41).

És ez sajnos csak a kezdet volt! A nagyszünet után zónavédekezésre állt át, és hamarosan átvette a vezetést a tolna megyei csapat (43-41). Néhány percre rá már 56-42-es állást mutatott az eredményjelző. Oda. Iványi Dalma ekkor időt kért, ám ez sem segített.

A játékrész végén egy utolsó másodperces duplával már tíz pontra lépett meg a KSC (63-53), és ha valaki számára eddig nem lett volna világos, egyértelmű lett az is, hogy korántsem udvariassági találkozóról van szó, ahol a Szekszárd esetleg segítséget nyújt majd a Győrnek a továbbjutáshoz.

A zárófelvonásban már kisebb csodára lett volna szükség a mieink sikeréhez. A Szekszárd a biztos előny tudatában nyugodtan kosárlabdázott, mi pedig hiába igyekeztünk, nem tudtuk megfordítani a találkozót. A végeredmény:

Atomerőmű KSC Szekszárd – UNI Győr MÉLY-ÚT 75-67 (18-19, 21-22, 24-12, 12-14)

Ezzel az Európa-kupa A-csoportjának győri küzdelmeit az UNI MÉLY-ÚT tisztes helytállással, helyenként kimondottan jó játékkal, de a harmadik helyen zárta a négy csapatos csoportban.

A legjobb tizenhat közé a veretlen, három győzelmet számláló Szekszárd, valamint a mögöttük másodikként záró török Kayseri jutott.

Kapcsolódó témák: #Európa-kupa | #kosárlabda | #UNI-Győr MÉLY-ÚT |