Gyurka János elhagyja az óvári kispadot

Győr+ Fotó: Facebook/Mosonmagyaróvári Kézilabda Club
2025.01.19. 16:37

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club hivatalos oldalán jelentette be Gyurka János távozását. Gáspár Botond, a klub elnökének közleménye szerint a vezetőedzővel közös megegyezéssel bontottak szerződést.

„A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club elnökeként szeretnék megosztani Önökkel egy klubunkat érintő fontos változást: Gyurka János, aki hosszú ideje irányította felnőtt csapatunkat vezetőedzőként, az elmúlt napokban közös megegyezéssel távozott pozíciójából.

Ugyanakkor lehetetlen lenne szavakba önteni azt a sok jót, amit János, Gyuresz hozzátett a mosonmagyaróvári kézilabdához. Vezetésével a klub fennállásának eddigi legnagyobb sikereit érte el, amikor többször is harmadik helyezést ért el a magyar bajnokságban, valamint kijutott nemzetközi porondra is, és egészen az EHF Európa Liga negyeddöntőjéig menetelt. Ez az eredmény óriási lépés volt mind a csapat, mind pedig Mosonmagyaróvár sportéletében. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg szép és boldog pillanatot hozott játékosaink és szurkolóink emlékeibe.

Gyurka János a mindennapokban is hihetetlen lelkesedést és kitartást mutatott, példaértékű módon összetartotta a játékosokat. Végig rendületlenül hitt abban, hogy Mosonmagyaróváron fel lehet építeni egy erős, összetartó és versenyképes kézilabdacsapatot. A munka gyümölcse beérett, ezt igazolják az elért eredmények, amelyekre ma is büszkék lehetünk.

A klub nevében ezúton szeretném megköszönni Gyuresznek az elhivatottságát, a csapatért hozott áldozatokat és azt a példamutató emberi hozzáállást, mellyel mindig erőt adott a legnehezebb pillanatokban is. Hálásak vagyunk minden egyes edzésért, meccsért, és természetesen a csapattal átélt közös sikerekért, valamint tanulságokért is. Mindannyian rengeteget tanultunk tőle szakmailag és emberileg egyaránt.

Kívánom, hogy pályafutásának további állomásain is érje el a maga által kitűzött célokat, és találja meg azt az örömöt, amit nálunk is láthatóan nap mint nap átadott a játékosoknak. Reméljük, hogy útjaink a jövőben újra keresztezik egymást, hiszen a közös múlt, a megbecsülés és a barátság minden körülmények között megmarad.

Köszönjük megértésüket és további támogatásukat, kedves Szurkolóink! Azon dolgozunk, hogy a mosonmagyaróvári kézilabda fejlődése töretlen maradjon, és a jövőben is büszkévé tehessük Önöket!” – áll a klub közleményében.

A mosonmagyaróvári csapatnál cseppet sem nyugodtak a körülmények, ugyanis a Magyar Kézilabda Szövetség etikai és fegyelmi bizottsága a november 13-án rendezett bajnoki mérkőzés kapcsán –melynek elején a mosonmagyaróvári kezdőjátékosok összeölelkezve hátat fordítottak a rivális kapujának és megtagadták a játékot, miközben a kispadon tartózkodók összekapaszkodva fejezték ki egyetértésüket – súlyos bütetéseket szabott ki. A szövetség a játékosok etikátlan viselkedése miatt egy hónapra (2025. februrár 10-ig) eltiltotta a játékosokat és a csapat edzőit, ők és további stábtagok pénzbüntetést is kaptak. A meccset rendező Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Kft.-t rendezési hiányosságok miatt egymillió forintra büntette a bizottság, valamint a soron következő 3 hazai bajnoki/kupamérkőzésen a hazai törzsszurkolók (B-közép) szektorának lezárására, továbbá szövetségi biztonsági ellenőr fogadására kötelezte.

Kapcsolódó témák: #kézilabda | #sport |