Győztes szezonrajt röplabdában

Illusztrácó: SZESE Győr
Győr+
2021.10.03. 19:15

A SZESE Győr nagy különbséggel verte a címvédőt a nyitófordulóban.

SZESE Győr–Zalaegerszegi TE RK 3–0 (17, 20, 9)
Győr, egyetemi edzőcsarnok, NB II-es férfimérkőzés, 80 néző. V.: Szabó Zs., Kiss Z.

SZESE: Csank, Mihályi, LŐRINCZ, TIGYI, Pap J., Mészáros Á. Csere: Kiss D., Szalay B. (liberók), Tomasovszky, Szalay Zs., Kiss Á., Zavadil, Gellén, Bicskó. Vezetőedző: Sólymos Péter.

A vendég Zalaegerszeg szerezte a találkozó első pontjait, de 4–4-es állásnál utolérte a SZESE az idei szezonra jelentősen átalakult címvédőt. Ezt követően kissé ellépett a ZTE, amely állandósította 2-3 pontos előnyét. Főleg a hazaiak visszatérő cente, Tigyi Norbert pontjainak köszönhetően sikerült tartani a lépést ebben a szakaszban, majd 11–10-nél a vezetést is átvette a győri csapat és több egységgel ellépett ellenfelétől. Olyannyira, hogy 21–16-nál már öt volt közte. A különbség végül nem csökkent és 8 ponttal nyerte a SZESE az évad első szettjét.

A második felvonás is hasonlóan kezdődött: fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a Zete alakított ki előnyt magának, miután többször is hibáztak a házigazság. Mínusz négyről aztán megkezdték a felzárkózást, 13–13-nál összejött az egyenlítés, majd a vezetést is átvették. Lőrincz Dániel ász értékű nyitásával már 18–14 volt a SZESE-nek, azonban a vendégek nem engedték jobban ellépni őket. A játszma végén két szettlabdája is volt a győri csapatnak, a másodikat pedig Lőrincz egy okos ejtéssel pontra is váltotta.

Az Egerszegieké volt az első szó a harmadik játszmában is, de gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a SZESE, így időt is kértek a vendégek. Mészáros Ábrahám szépségdíjas bombájával már 7–2-re vezettek a győriek, a henger pedig a folytatásban sem állt meg: az idegeskedő zalaiak rendre belerontottak a mérkőzésbe. A szett közepén Mészáros ejtésével a 10 pontot is elérte a differencia (16–6), ami még tovább nőtt a végjátékra. A legnagyobb különbség a hajrára alakult ki: végül 16(!) egységgel nyerte a SZESE Győr a szezonnyitó záróetapját.

Sólymos Péter: – Örülök, hogy a bajnokságot egy év eleji győzelemmel tudtuk kezdeni. Teljes kerettel vágtunk neki a mérkőzésnek, ahol mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni. Úgy gondolom, jó az út, amin elindultunk, helyenként színvonalas játékot játszottunk, de rengeteget kell még fejlődnünk, hogy elérjük céljainkat.

forrás: szeseroplabda.hu

Kapcsolódó témák: #SZESE Győr röpabda |