Győzelemmel kezdett az ETO Törökországban

Győr+ Fotó: eto.hu
2025.01.19. 15:33

Első törökországi felkészülési mérkőzését a szerb elsőosztályú FK Novi Pazar ellen játszotta az ETO FC Győr, ahol gól nélküli első félidőt követően, a második játékrészben magabiztosan győztek.

Az első játékrészben inkább a szerbek térfelén folyt a játék, leginkább Vera jobboldali megindulásai hordoztak veszélyt magukban. A 33. percben Gavric végzett el szabadrúgást balról, ami után Samcovicnak kellett védenie, majd a kipattanó után Njie került helyzetbe, támadónk a kapu fölé csavart. Három perccel később labdát veszítettünk a térfelünkön, amiből az ellenfél indított gyors támadást, Ziljkic került lövőhelyzetbe, ám Bitri bevetődve hatalmasat mentett. A 37. percben Boldor ment el a baloldalon, beadása kevéssel hullott a kapu fölé.

Mindjárt a második félidő elején Vera veszélyeztetett, jobbról tört be a kapu előterébe, éles lövését kiütötte Samovic. A 49. percben Bitri szerzett ladbát az ellenfél térfelé, majd Vera fordult vele a kapu irányába, aki Njie elé passzolt, végül egy lövés után az oldalhálóban kötött ki a labda. Az 56. percben Adeshina ugrott ki, a tizenhatoson belülre érve kilőtte a hosszú kapufát, majd a kipattanót követően Ziljkic lőtt centikkel a kapu mellé. Egy perccel később nagyon közel álltunk a gólhoz, Albion beadását Diarra ziccerben a kapu fölé lőtte. Az 58. percben Beqja próbált volna kapura fordulni a tizenhatoson belül, ám szabálytalankodtak vele, így büntetőhöz jutottunk. A tizenegyest Boldor magabiztosan lőtta a bal alsóba 1-0. A 61. percben Diarra gyönyörűen verte meg a védőjét, ám centerezése után menteni tudtak a szerbek. Négy perccel később Antwi ugrott ki a leshatáron, rávezette a kapura, majd nagy helyzetben fölé bombázott. A 66. percben megdupláztuk az előnyt, szép passzkombináció végén Njie lőtt a hálóba 2-0. A 71. percben Diarra húzott jobbról középre, majd gyönyörűen lőtte ki a hosszút 3-0. A végeredmény a 86. percben alakult ki, Kurdic jó huszonöt méterről lőtt bombagólt 3-1.

Első törökországi mérkőzésünket magabiztosan megnyertük, folytatás délután, magyar idő szerint 15 órakor a bolgár CSKA Sofia ellen.

ETO FC Győr – FK Novi Pazar 3-1 (0-0)
Lara, Titanic Sport Center.

ETO FC Győr: Gyurákovics – Albion, Bitri, Szépe, Boldor (Bíró 70’), Vingler, Beqja, Décsy, Vera (Krivokapic 61’), Njie, Gavric (Diarra 46’). Vezetőedző: Borbély Balázs.

FK Novi Pazar: Samcovic – Lakicevic, Backulja, Duric, Mrsic, Islamovic, Alic, Ziljkic, Stojanovic, Antwi, Duranovic. Cserék: Mecinovic, Bojat, Kurdic, Bruncevic, Adeshina, Kovacevic, Brahic, Opara, Filimonovic, Ljajic, Mesarovic, Miletic, Vidakovic, PopovicVezetőedző: Tomislav Szivic.

Gsz.: Boldor (59’), Njie (66’), Diarra (71’) ill.

A második felkészülési mérkőzésen egygólos bolgár győzelem született

A második törökországi mérkőzésen a bolgár élvonalbeli CSKA Sofiával találkozott Borbély Balázs együttese, akikkel egy nagyon hasznos meccset sikerült játszaniuk. A kiegyenlített találkozón egygólos szófiai siker született.

A mérkőzés első lehetősége előttünk adódott, egy jobboldali szögletre Bumba érkezett, aki a kapu fölé bólintott. A 17. percben Anton indította Bánátit, aki Sahli elé tálalt, közeli lövését bravúrral hárította a bolgár kapus. A 34. percben nagy kavarodás alakult ki a kapunk előtt, ám sikerült felszabadítani. Az első félidő utolsó percében Stefulj centerezésére Bánáti érkezett, aki elől az utolsó védő tudott menteni. A 48. percben megszereztük a vezetést! Bánáti ment el szépen az alapvonalig a jobboldalon, beadását Benbouali fejelte a hálóba 1-0. Hat perccel később érkezett a válasz, Careasot állítottuk meg szabálytalanul a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Iseka higgadtan lőtte a bal alsóba 1-1. Az 56. percben gyors kontrát vezettünk, Stefulj lőtte középre a labdát, amit Sahli sarokkal húzott kapura, ám Bussato védeni tudott. Egy perccel később Ouro távoli lövése pattant meg, ami így centikkel elkerülte az ellenfél kapuját. A 63. percben egy gyors kombináció végén Iseka tüzelt, ám Petrás védeni tudott. A 65. percben Eto’o vezette rá a védelmünkre a labdát, lövése a kapunk mellé szállt. Két perccel később Petrás rosszhelyre passzolt ki egy labdát, amit Lokilo egy átvétel után a kapunkba lőtt 1-2. A második játékrész második felében szép támadásokat vezettünk, próbáltunk mindent megtenni az egyenlítésért. Előbb Bumba próbálkozott középről lövéssel, majd Stefulj csapott le egy eladott labdára, amit kapásból visszalőtt, de centikkel célt tévesztett. A vége előtt tíz perccel adódott még egy lehetőségünk, gyönyörű támadás végén Stefulj passzolt Sahlihoz, aki azonban mellé lőtt.
Második felkészülési mérkőzésünk egy jó erőkből álló csapat ellen, meggyőző játékot mutatva 2-1-es bolgár győzelem született. Következő meccsünket jövő szombaton Velez Mostar ellen vívjuk.

ETO FC Győr – CSKA Sofia 1-2 (0-0)
Lara, Titanic Sport Center.

ETO FC Győr: Petrás – Tóth R., Heitor, Krpic, Stefulj, Ouro, Anton (Bíró), Sahli, Bánáti, Benbouali, Bumba. Vezetőedző: Borbély Balázs.

CSKA Sofia: Bussato – Vion, Turitsov, Delova, Pinto, Careaso, Shopov, Iliev, Iseka, Lokilo, Lindset. Cserék: Dyulgerov, Orliniv, Stoychev, Sanyang, Iliev, Marinov, Panayotov, Eto’o, Skarsem, Tasev, Chorbadzhiyski, Antonov.

Gsz.: Benbouali (48’) ill. Iseka (54’), Lokilo (67’).

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás | #sport |