Győriek a kajak-kenu-vb-n

Szigeti Sándor kajakkenusport.hu
2023.09.04. 11:20

Takács Kincső és Kopasz Bálint képviselte a győri színeket a duisburgi kajak-kenu- világbajnokságon.

„Csak pozitív élményem van erről vb-ről! 500 méteren most lettem először egyéni világbajnok, majd az i-re a pontot a Nádas Bencével szerzett, olimpiai kvótát jelentő ezüstérmünk tette fel a kettesek között. Parádés vb volt, nagyon boldog vagyok!” – kezdte értékelését a Graboplast Győri VSE Európa-bajnok, olimpiai bajnok, és immár négyszeres világbajnok kajakosa, Kopasz Bálint, aki egy arany- és egy ezüstéremmel gazdagította kollekcióját.

„Az év első felében egy kisebb sérülés és egy makacs fertőzés nehezítette a felkészülésemet. Aztán két-három héttel ezelőtt már éreztem, hogy visszatér belém az erő, és visszatér az állóképességem. A vérképem is sokat javult, eltűntek belőle a korábbi fertőzést mutató értékek, tényleg jó formában voltam, mire kiérkeztünk Németországba” – mondta Bálint, akit éppen úton Párizs felé sikerült megszólaltatnunk, ugyanis a németországi világbajnokságról egyből a franciaországi világkupára utazott.

Egy világbajnoki negyedik és egy hatodik helyezéssel tért haza Duisburgból Takács Kincső, és lapunknak elmesélte: nem csak az elért eredmények, a szurkolók biztatása is rendkívüli módon motiválja:

Fotó: kajakkenusport.hu

Igaz, ezúttal nem olimpiai kvótaszerző számokban versenyeztem, de nagyon jólesett az a rengeteg gratuláció, amit kaptam. Jó érzés látni, hogy az emberek hisznek bennem, és tudják, mennyi munka van egy ilyen vb-szereplés mögött” – fogalmazott Kincső.

„Vasárnap este érkeztünk haza Duisburgból, pár napig minden porcikám fájt, de ez így van jól, mert azt jelenti, hogy mindent kiadtam magamból. Bár most egy hosszabb pihenő következik, nekem már a folytatás lebeg a szemem előtt. Szeretnék ebből a világbajnokságból építkezni, és a jövő évben olimpiai számokban is bizonyítani, a hazai és a nemzetközi mezőnyben is” hangsúlyozta a világ- és Európa-bajnok győri kenus.

Kapcsolódó témák: #kajakkenu | #világbajnokság |