Hétvégén Tiszaújváros adott otthont a triatlonosok világversenyeinek: a felnőtt elit világkupa mellett a sportág utánpótlásának legrangosabb sorozata, a junior Európa-kupa is itt zajlott.
A győri Kis Tri Team SE két sportolója, Szabó Levente és Szász Csenge Orsolya sikerrel kvalifikálta magát erre a rangos nemzetközi megmérettetésre, ahol ifjúsági korúként, a mezőny legfiatalabb versenyzői között álltak rajthoz.
A junior Európa-kupa két napos lebonyolítású volt: szombaton rendezték meg az elődöntőket, vasárnap pedig a döntő futamokat. Mindkét győri fiatal magabiztos versenyzéssel jutott tovább a vasárnapi döntőbe, ezzel már önmagában minden várakozást felülmúltak.

Szász Csenge az elődöntőben kiegyensúlyozott teljesítménnyel kvalifikálta magát a fináléba. A döntőben is remekül szerepelt, úszásban, kerékpáron és futásban is helytállt, és a 15. helyen ért célba. Ugyanakkor a versenybíróság az úszószakasz egy mozdulatát szabálytalannak ítélte, így Csengét utólag kizárták. Ez a triatlonban sajnos előfordul, mivel a szűk fordítóknál nehéz elkerülni a kontaktust, és egyetlen vitatott helyzet is kizárást vonhat maga után.

Szabó Levente szintén magabiztosan jutott a döntőbe, ami önmagában komoly sportteljesítmény: ifjúsági versenyzőként kvalifikálta magát a juniorok mezőnyébe. A döntőben Leventének a kerékpározást szinte teljes egészében egyedül kellett teljesítenie – egyedül üldözve az elöl haladó bolyt –, ami különösen nehéz feladat. Mindezek ellenére a célját elérte, végül a 29. helyen zárt a nemzetközi döntőben.
A Kis Tri Team edzői és közössége rendkívül büszke mindkét fiatal sportolóra, akik nemcsak kiváló nemzetközi tapasztalatot szereztek, hanem példát mutattak elszántságból, kitartásból és sportszerűségből is.
A versenyen a magyar utánpótlás is kiemelkedő eredményeket ért el, több hazai érem született a junior Európa-kupa futamokon.
A győri csapat számára a következő nagy kihívás a pécsi utánpótlás és Mix váltó Országos Bajnokság lesz, ahol a fiatal triatlonosok ismét rajthoz állnak.
Forrás: Magyar Triatlon Szövetség