Győri kenus bravúr: Takács Kincső olimpiai kvótát szerzett!

Szigeti Sándor Fotó: archív, kajakkenusport.hu
2024.05.09. 17:32

Elképesztő bravúr: csodálatos feltámadással, éppen a döntőben hozta legjobb formáját a Graboplast Győri VSE versenyzője, aki olimpiai kvótát szerzett a magyar csapat számára.

Kincső számára nem indult jól a mai nap, épphogy csak továbbjutott az előfutamából, majd a következő körben órási csatában harcolta ki a döntőbe jutást, ahol elképesztően erős mezőny várt rá. A győri versenyző hihetetlen akaraterejét és küzdeni tudását mutatja, hogy a fináléban így is megszerezte a második helyet, és ezzel kvótát szerzett a magyar csapatnak a párizsi olimpiára!

Nem csoda, hogy nagyon jókedvűen és mosolygósan nyilatkozott a döntőt követően:

„Végre ki tudtam magamból adni azt a teljesítményt, ami azt hiszem, mindig is bennem volt. Azért állt ez így most össze, mert egy nagyon nyugodt és jó felkészülést tudhatok magam mögött, ahol nem voltak mentálisan hátráltató tényezők. Hullámzó volt a mai nap, az előfutamban egy olyan hibát követtem el, amit nagyon sajnáltam, és mindenképpen szerettem volna kijavítani.”

Az sem zavart, hogy a döntőben a papíron leggyengébb, vagyis a kilences számú pályáról indultam, itt Szegeden ugyanis éppen ez a kedvenc pályám. Igyekeztem magamból kihozni a maximumot, és rendkívül boldog vagyok, hogy meglett az egyéni kvótám. Még a páros számot sem engedtem el, lehet hogy lesznek még csavarok és meglepetések a továbbiakban” – nyilatkozta boldogan Kincső a futam után.

Az, hogy Kincső vagy más utazik a párizsi olimpiára a most megszerzett kvótával, a júniusi szegedi válogatóversenyen dől el.