GYAC

Győri ezüst az ergométeres világbajnokságon

Fotó: GYAC Facebook
Szigeti Sándor
2022.02.28. 19:09

Fehérvári Eszter, a GYAC evezős szakosztályának kiválósága ezüstérmet szerzett a hétvégi ergométeres világbajnokságon, a női könnyűsúlyú U23-as korosztály 2000 méteres mezőnyében.

Eredetileg Frankfurt lett volna a házigazdája a 2022-es VB-nek, ám a kialakult Covid-helyzet miatt végül a tavalyi évhez hasonlóan idén is online rendezték meg a viadalt.

A résztvevők a hagyományos módon, monitorokon követhették a verseny pillanatnyi állását, valamint az éppen aktuális helyezésüket. A rendszer azt is jelezte, hogy hány méterre van az előttük illetve mögöttük haladó versenyző, így bár a résztvevők ezúttal nem voltak egy teremben, mégiscsak létrejött egyfajta versenyhangulat.

Jelenleg a magyar evezős válogatott horvátországi edzőtáborában készülök, úgy alakult tehát, hogy itt kellett lehúznom az ergométeres világbajnoki távot. Nagyon szoros csata alakult ki köztem és a győztes amerikai lány között. Végül az utolsó ötszáz méter neki jött ki jobban, és ezzel meg tudott előzni, de természetesen az ezüstéremnek is nagyon örülök” – mondta el a Győr+ Médiának Fehérvári Eszter.

A GYAC 20 éves sportolónőjének ez a második éve az U23-as kategóriában:

Tavaly még a normál súlyúak mezőnyében lettem világbajnoki 8., idén viszont kategóriát váltva a könnyűsúlyúak között már felállhattam a képzeletbeli dobogó második fokára. Itt sem szeretnék megállni, remélem, jövőre már összejön majd a világbajnoki cím is” – tette hozzá Fehérvári Eszter, aki tavaly az év női evezőse címet is átvehette a Magyar Evezős Szövetségtől.

Kapcsolódó témák: #evezés | #GYAC | #sport |