Győrben lett kupagyőztes a Veszprém

Fotó: Vig Norbert
MTI
2022.04.24. 21:29

A Telekom Veszprém megvédte címét a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel a vasárnapi, győri döntőben 42-19-re legyőzte a Fejér-B.Á.L. Veszprémet.

Az 1950-es évek eleje és az 1970-es évek közepe között 15 olyan kupadöntő volt, amelyet budapesti csapatok játszottak, de ez volt az első, amelyben ugyanannak a vidéki városnak az együttesei találkoztak. A Telekom Veszprém 38. alkalommal szerepelt a fináléban és a 29. aranyérmét nyerte.

Éles József, a kisebbik veszprémi csapat vezetőedzője szokatlan taktikai húzással készült a városi rivális ellen: kapusának lecserélésével már a mérkőzés elején létszámfölényes támadó játékot alkalmazott. Az első tíz percben, 8-6-ig jól is tartották magukat, de ehhez kellettek Borbély Ádám bravúros védései is. A Fejér-B.Á.L kapusát ilyenkor korábbi csapata, a Telekom szurkolói is hosszan éltették.

A folytatásban eldőlt a finálé, ugyanis az Éles-csapat több mint 11 percig nem talált a hálóba (13-6). Már a 25. percben tízgólos különbség volt a csapatok között, a szünetben pedig 23-10 volt az állás. A második félidőben sem változott a játék képe, így az utolsó húsz percben a Telekom két fiatal kézilabdázója, Ilic Zoran és Lukács Péter is lehetőséget kapott. A 36. perctől egy ideig nem nőtt tovább a címvédő előnye, később viszont igen, így ezen a férfi kupadöntőn volt a legnagyobb különbség a csapatok között. Az eddigi rekordot is a Telekom Veszprém tartotta, amely 2011-ben 37-19-re nyert a PLER KC ellen.

Momir Ilic vezetőedző csapata ezúttal remekül védekezett és gyors ellentámadásait rendre gólra váltotta, így a döntőbe kerüléssel Európa-liga-selejtezőbe jutott ellenfele nem tudta megnehezíteni a dolgát. A kapusok közül Vladimir Cupara kilenc, Rodrigo Corrales három, a túloldalon Borbély Ádám négy, Miklós Gergő öt védést mutatott be.

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #kézilabda |