Az FC Sopron csapatát fogadta a Gyirmót FC július 27- én az NB III. Észak-Nyugati csoport 1. fordulójában, az ALCUFER Stadionban.
Gyirmót FC Győr – FC Sopron 4-1 (3-0)
Győr-Gyirmót, NB III-as labdarúgó-mérkőzés. 600 néző. V.: Gáspár.
Gyirmót: Papp Zs. – Nagy T., Lányi, Hajdú, Vincze – Kiss N., Madarász (Miknyóczki, 75) – Iván (Gajdos, 75), Tömösvári (Hudák M., 61), Kicsun (Szabó M., 84) – Szarka (Nagy K., 61). Mb. edző: Stanisic Lazar.
Sopron: Ferenczi – Somogyi (Szabó K., 74), Fendrik (Takács A., 86), Orosz, Reseterits – Tóth D. – Kocsis Á. (Varga O., 46), Szilágyi, Végh K., (Kovács B., 74) Molnár M. – Szóka (Leczovics, 86). Vezetőedző: Finta Zoltán.
Gsz.: Tömösvári 2, Kicsun, Szarka, ill. Tóth D.
12. perc: Iván tört előre a jobb oldalon, 12 méterről leadott lövése után Ferenczi hárított, a kipattanó után Kicsun 8 méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).
26. perc: Kicsun bal oldali előkészítése után a rövid saroknál érkező Tömösvári helyezett a kapu jobb oldalába (2-0).
41. perc: A vendégvédőktől szorongatott helyzetben Szarka kihasználva testi fölényét, becsúszva, ballal 7 méterről a bal felső sarokba lőtt (3-0).
59. perc: Kicsun szép cselekkel tört kapura a baloldalról, beadása után Tömösvári 8 méterről a kapu közepébe lőtt (4-0).
66. perc: Varga O. jobb oldali beadása után a középen érkező Tóth D. 6 méterről a kapu bal oldalába fejelt (4-1).
A mérkőzés részletes beszámolója IDE KATTINTVA olvasható.