Hirdetés
Szezonnyitó sajtótájékoztató

Gyirmót FC: egységesen, harcosan a bennmaradásért

Fotó: a szerző felvétele
Ficsór Dávid
2021.07.28. 17:33

Megtartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját az első osztályba feljutott Gyirmót FC Győr. A sárga-kék gárda fantasztikus tavaszt produkálva szerezte meg a második helyet a Merkantil Bank Ligában, ami NB I-es indulást jelent a klub számára 2021/2022-es évadban.

Hirdetés

A csapat Csertői Aurél vezetésével vívta ki a feljutást, aki a legmagasabb osztályban is marad a Gyirmót vezetőedzője. A szakmai munkáért pedig továbbra is Tamási Zsolt felel.

A szakmai igazgató a szerdai eseményen elmondta, az volt a céljuk, hogy egyben tartsák a feljutó csapat magját, emellé pedig néhány rutinosabb labdarúgóval és fiatal tehetséggel erősítsék meg a gárdát. Előzetesen hat új igazolásról szóltak a hírek és két játékost kölcsönbe szereztek meg, de Tamási Zsolt a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Csonka Andrást is kölcsönvették a Ferencvárostól.

Hirdetés

A legnagyobb név Florent Hasani az igazolások közül, aki a DVTK-ban több mint 100 első osztályú meccsen szerepelt, utoljára Izraelben játszott. A szintén rutinos román belső védő, Ene Cornel Kisvárdáról tette át székhelyét Győrbe. Medgyes Zoltán a Haladásból, Major Martin a Mol Fehérvárból, Kovács Dominik és Csörgő Viktor pedig a Magyar Futball Akadémiáról érkezett Gyirmótra. Zeke Máriót Székesfehérvárról, Radics Mártont pedig a Puskás Akadémiától vette kölcsön a klub.

Horváth Ernő, a Gyirmót FC Győr tulajdonos-ügyvezetője azt mondta, a biztos bennmaradást tűzték ki célul, amihez minden feltétel adott a klubnál. A klubvezető kérte a szurkolók biztatását a mérkőzéseken a cél érdekében. Horváth Ferenc, tulajdonos kiemelte, az Alcufer Kft. továbbra is biztos lábakon áll, és a klub immár jó reklámként szolgál a vállalatnak.

Csertői Aurél hangsúlyozta, a hathetes felkészülés remekül sikerült, bár voltak és vannak is sérülés miatti hiányzók. Ennek ellenére egy egységes csapatot szeretne látni, ami harcos, agresszív és eredményes focival örvendezteti meg a közönséget.

Nagy Patrik, a Gyirmót csapatkapitánya elmondta, szeretnék továbbvinni azt a fajta egységet, valamint azt a játékot, amit a tavasszal nyújtottak és élvezni a focit. Ha ez így lesz, akkor szerinte egy sikeres szezont zárhatnak.

Pénteken meg is kezdi a szereplését az NBI-ben a Gyirmót, este fél kilenctől az MTK Budapest gárdáját fogadják az Alcufer Stadionban, melynek vadonatúj gyepszőnyegén nem múlhat majd a játék minősége.
Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás | #NBI. |
likeold
a fb oldalunkat