Gyirmót FC: Döntetlen Szegeden

Győr+
2024.09.29. 19:28

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonába utazott a Gyirmót FC Győr gárdája. A mérkőzés 1:1-es eredménnyel zárult.

A gól nélküli első félidő után a második játékrész mozgalmasabban zajlott: több buktatás és szabálytalankodás is történt, ami miatt a játékvezető gyakran fújta a sípot. A mérkőzés 47. percében Adamcsek Máté lőtt a szegediek hálójába négy méterről (0:1). A válaszra nem kellett sokat várni: Palincsár Martin érvényesített találatot egy perccel később, ezzel beállítva a végeredményt (1:1).

A tabella harmadik helyén menetelő Gyirmót a 9. fordulóban a Honvéd együttesét látja vendégül az Alcufer Stadionban. Az összecsapás október 6-án 17 órakor kezdődik.

„A Tisza-parti Szeged-Csanád GrosicsAkadémiához látogattunk, amelyikhét fordulót követően 2 győzelemmel 4 döntetlennel és 1 vereséggel, 8-7-es gólkülönbséggel és 10 ponttal a 8. helyen állt, míg mi ugyanennyi játéknap után 4 siker mellett 1 pontosztozkodással és 2 kudarccal vívott találkozó után 10-8-as gólok mellett 13 ponttal a dobogó harmadik fokáról várhattuk a két csapat randevúját.

Eddig összesen tizennégy alkalommal méretett meg egymással a két együttes bajnoki és kupamérkőzésen, ezeken kettő szegedi siker mellett hétszer született döntetlen, míg mi ötször örülhettünk győzelemnek.

Vezetőedzőnk Tamási Zsolt a múlt heti Békéscsaba elleni hazai siker után idegenben igazi rangadóra számított: – Korábban is izgalmas mérkőzéseket játszottunk a Tisza-parti hazaiakkal. Az elmúlt kettő évhez hasonlóan, kiegyensúlyozott masszív csapat benyomását keltik, az első fordulóban vereséget szenvedtek, azóta azonban veretlenek. Három pontra vannak mögöttünk, így igazi presztízsmérkőzés, rangadó várható vasárnap. Vannak kisebb sérültjeink, de mindezek ellenére ugyanúgy felkészülünk, mint más ellenfelünkből, azonban látjuk az elmúlt meccsek elemzései után, hogy miben kell javulnunk, ezeken sokat dolgozunk. A siker reményében utazunk Szegedre.

Bő negyedóra elteltével a hazaiak veszélyeztettek először, amikor Takács – Földes Olivér jobb oldali szöglete után Szilágyi Zoltán spiccelt bele a labdába a rövidsaroknál, ami a bal oldali kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Főleg a tizenhatosok közti, küzdelmes mezőnyjáték alakult ki az első játékrészben, amit kisebb helyzetek mellett a sárgalapok színesítettek. A játékrész záró pillanataiban Madarász Márk szöglete után Hudák Dávid járt közel a gólszerzéshez, de fejesét követően Molnár-Farkas Tamás a gólvonalon fogta meg a labdát.

Gyors gólváltással indult a második játékrész, ugyanis először egy rövid hazaadás után Adamcsek Máté szerzett vezetést a Gyirmótnak (0-1), majd egy perc elteltével a vendégkapunál is védelmi megingás okozta az egyenlítést, amikor Palincsár Martin köszönte az eléje csorgó labdát és a kapu bal oldalába lőve azt, rögtön egalizált (1-1). A gólörömök után visszatért a játék a korábbi forgatókönyvhöz, ugyanis nagy részben a mezőnybeli küzdelem volt a jellemző. Néhányszor még kisebb helyzetbe kerültek a csapatok támadói, de a kapukat nem sikerült bevenniük, így a szünet utáni gólváltással megosztoztak a pontokon a csapatok.

Michael Boris: Igyekeztünk játékosabban fellépni a mai meccsen, voltak is helyzeteink, de hiányzott az újdonság a kapu előtti befejezéseknél. Szünet után odaajándékoztunk egy gólt az ellenfélnek, de örülök, hogy PalincsárMartin első kezdő mérkőzésén eredményes volt, amivel sikerült egyenlítenünk. Ezt követően mindent megpróbáltunk a győztes gól érdekében, de harmadik döntetlenünk után csalódottak vagyunk.

Tamási Zsolt: Tudtuk, hogy a Szeged jó erőkből áll, ez be is igazolódott, hiszen küzdelmes mérkőzést játszottunk. Évek óta jó csapatnak tartom őket. Talán most játszottunk a legjobban az eddigi mérkőzéseinken belül, szervezett, fegyelmezett játékot nyújtottak a fiúk, felkészültünk a hazaiak erősségeiből. Gyors gólváltással alakult ki az eredmény., de összességében reális eredmény született. Büszke vagyok a csapatomra, magdicsértem labdarúgóinkat” – írja a gyirmotfc.hu.

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás | #sport |