Tenisz

Fucsovics a nyolc között

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
MTI
2020.01.08. 16:57

Fucsovics Márton bejutott a legjobb nyolc közé az 1,465 millió dollár (433 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 70. magyar játékos a szerdai nyolcaddöntőben a török Cem Ilkellel csapott össze, aki a rangsor 279. helyezettjeként szabadkártyával szerepelt a főtáblán, és még csak pályafutása 26. ATP-főtáblás meccsére készült.

A két játékos eddig egyszer találkozott, 2016-ban az olaszországi Todiban rendezett salakpályás challenger-versenyen Fucsovics nyert szetthátrányból fordítva.

A szerdai meccsen a selejtezőből főtáblára került 27 éves magyar – aki már három győzelemnél tartott Katarban – az első szettet nagyon magabiztosan, 29 perc alatt megnyerte, majd a másodikban is ő irányított. Öt-négynél két meccslabdája volt, melyeket három évvel fiatalabb isztambuli ellenfele ugyan hárított, de a harmadikat értékesítve az MTK játékosa 1 óra 13 perc elteltével lezárta az összecsapást.

Fucsovics a pénteki negyeddöntőben a szerb Miomir Kecmanoviccsal (62.) vagy a harmadik helyen kiemelt francia Jo-Wilfried Tsongával (30.) találkozik.

Eredmény (az ATP honlapja szerint):
nyolcaddöntő: Fucsovics Márton-Cem Ilkel (török) 6:1, 6:4

Kapcsolódó témák: #tenisz |