Forma-1: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott

Fotó: FIA
MTI
2022.04.24. 18:30

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat. A 24 éves pilótának ez pályafutása 22. és idénybeli második futamgyőzelme.

A címvédő mögött csapattársa, a mexikó Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a McLarennel versenyző Lando Norris zárt. A 63 körös száguldás során a szombati sprintfutam végeredményének megfelelően Verstappen rajtolt az élről átmeneti esőgumikon a vizes, de már száradó aszfaltcsíkon. A startot követően a holland mellé csapattársa, Sergio Pérez sorolt be másodiknak, mögöttük Lando Norris (McLaren) következett. A harmadik kanyarban Carlos Sainz (Ferrari) és Daniel Ricciardo (McLaren) összeakadt, előbbinek a sóderágyban véget ért a futama, utóbbi pedig – aki meglökte riválisát – az utolsó helyről haladt tovább.

A biztonsági autós fázist követően Verstappen folyamatosan növelte előnyét az élen, a fő kérdés pedig az volt, ki lesz az első pilóta, aki felteszi a száraz pályára alkalmas abroncsokat. A holland mögött Pérez, Charles Leclerc (Ferrari) és Norris volt a sorrend, meglepetésre a Haasszal versenyző Kevin Magnussen volt az ötödik, de a mercedeses George Russell jó versenytempóval folyamatosan támadta, majd végül megelőzte a dánt.  Először Ricciardo cserélte le szárazra az átmeneti esőgumikat, és mivel ezzel azonnal megfutotta az addigi leggyorsabb kört, a többiek is bejöttek a bokszutcába. A sorrend az élen és a pontszerző helyeken sem változott, Verstappen magabiztos előnnyel vezetett.

Néhány előzést a 35. kör után láthatott a közönség, amikor a versenybírók engedélyezték a hátsó szárnyak nyitását a pilótáknak. Verstappen hamarosan lekörözte a hétszeres világbajnok, Mercedesszel versenyző Lewis Hamiltont, akivel tavaly az utolsó futam utolsó köréig harcolt a vb-címért. Az 54. körben a harmadik helyen haladó és a vb-pontversenyben éllovas Leclerc hibázott, megpörgött és a gumifalba csapódott, a megsérült első szárnya miatt pedig a bokszba kellett hajtania. Ezzel a kilencedik helyre esett vissza, és végül csak hatodikként zárt, míg a dobogóra Norris jött fel.

Verstappen – mivel övé lett a leggyorsabb kör is – az összetett pontversenyben 18 ponttal csökkentette hátrányát ferraris riválisához képest. A szezon két hét múlva a most debütáló, városi Miami Nagydíjjal folytatódik.

Kapcsolódó témák: #Forma-1 |