Folytatódik az Európa-kupa a női kosarasoknak

Győr+ Vig Norbert
2022.11.01. 11:03

Szerdán 18 órakor a török Botas Spor ellen folytatja az Európa-kupa küzdelmeit az UNI Győr. Ellenfelük az első fordulóban meglepetésre kikapott a litván Kibirkstistől, így biztosan hajtja őket a bizonyítási vágy a javításra. Természetesen a győrieket sem kell félteni, hiszen veretlen a csapat, az EK-ban az első fordulóban idegenben az izraeli Maccabi Bnot Ashdodot fektették két vállra. A szerdai meccs előtt a vezetőedző, Cziczás László, valamint játékosai, Weninger Virág és Aaryn Ellenberg osztották meg gondolataikat.

Cziczás László: – Sokkal frissebb felvételekből tudunk készülni a Botasra, de nem feltétlenül a DVTK elleni Euroliga-selejtezőből, hiszen ott még egy fontos láncszemük, az amerikai Victoria Macaulay nem játszott. Kulcsjátékosa a Botasnak, aki a legponterősebb a csapatban. Az első fordulóban meglepetésre kikaptak a Kibirkstistől, mert nem igazán ízlett nekik a litvánok nagyon kemény védekezése. Megpróbálunk mi is hasonlóképpen fellépni ellenük, keményen és agresszívan védekezve. Nagyon szeretnénk megnyerni a találkozót, hiszen azzal jó úton lennénk afelé, hogy a csoportból is továbbjuthassunk.

Weninger Virág: – Nagyon hajtós időszakban vagyunk most, mert sok meccsünk van utazásokkal tele tűzdelve. Szeretnénk a legtöbbet kihozni magunkból a nemzetközi kupában is. A Botas erős csapat, mindenképpen a védekezés lesz elsősorban a fontos, illetve még az, hogy kevesebb támadó lepattanót kell engednünk az ellenfélnek.

Aaryn Ellenberg: – Jó meccset szeretnénk játszani a Botasszal. A török bajnokságnak erős csapatai vannak, nagyon tehetséges játékosokkal. Azt gondolom, hogy ez egy új kihívás lehet számunkra, főleg úgy, hogy nem sok időnk van felkészülni. Ettől függetlenül szerintem akármelyik ellenféllel szemben partiban tudunk lenni. Nem várok egyszerű mérkőzést, de annyi biztos, hogy negyven percen keresztül száz százalékot fogunk kiadni magunkból.

A meccs szerdán, azaz november 2-án, 18 órakor kezdődik, Győrben.

Kapcsolódó témák: #női kosárlabda | #SERCO UNI Győr |