
Tarolt a SERCO UNI Győr, Cziczás László gárdája ezúttal a Dávid Kornél KA együttesét győzte le.
A SERCO UNI győr jól kezdte az újonc otthonában a találkozót, bő két perc után 10–0 volt a javukra: Garbin és Dombai tripláját Bach egészítette ki négy ponttal. Jött is az időkérés a hazaiaktól. Kosarat azonban csak több mint négy perc után szereztek a házigazdák, addigra már 14–0-ra vezetett a győri együttes. A folytatásban is domináltak, a szakasz hajrája 21–2-ről kezdődött. Takács büntetőkkel duplázta meg a hazai pontok számát, tíz perc játék után pedig 32–5-ös vezetésüket mutatta az eredményjelző.
A második negyedben kicsit lankadt a koncentráció, ugyanis az első három percet 12–3-ra a DKKA nyerte, ezzel 20 ponton belülre zárkózott fel (17–35). A 15. percben is ennyit mutatott az eredményjelző, Cziczás László kért időt, hogy kicsit rendezze a sorokat, mert a három szerzett pont a negyedben igencsak kevés volt. Sikerült valamennyire helyre tenni a dolgokat, mert elkezdtek jönni a kosarak. A félidő végére már a 30 pontos különbség közelében volt az UNI Győr (21–50).
A második félidő Telenga három közeli kosarával – a harmadik után még egy büntetőt is dobhatott – kezdődött, másfél perc elteltével átlépték a 30 pontos határt (21–57), sőt a 40-et is (21–62), ekkor szerezte a negyedben az első kosarát a Dávid Kornél Akadémia. Cziczásék kézben tartották a mérkőzést, sem a figyelem, sem a különbség nem csökkent, a negyed közepén túl 71–29 volt a javukra. A zárószakasz előtt is tetemes volt az előnyük (35–77).
Angyal triplája nyitotta a záró tíz percet, Dombai trojkája után pedig már közel voltak a plusz ötven ponthoz (35–83). Hasonlóan a múlt heti, BKG elleni meccshez. Itt is csak annyi nyitott kérdés maradt, mikor éri el a csapat a 100 dobott pontot. Három perccel a vége előtt Dombai hármasa után már csak egy kosárra voltak ettől (43–98). Telenga dobhatott ehhez két büntetőt, de csak egy volt pontos, így nem sokkal később Garbin próbálkozhatott ugyanígy, a második dobás már bement, ezzel lett meg a 100 pont (45–100).
Összességében a jó kezdéssel megalapozták a biztos sikert, a második negyed kiegyenlített játékot hozott, de a második félidőben ismét dominált a SERCO UNI Győr, és simán hozták a kötelezőt.
Cziczás László: – Nagyon jó energiákkal játszottunk, ez az eredményen meg is látszik. A két csapat nem ugyanazokért a célokért küzd, van is ekkora különbség a két csapat között, ha így állunk a meccshez. Ez most példaértékű volt, és remélem, a jövőben már csak ilyen meccseink lesznek.
Dombai Réka: – Nehéz meccsből jöttünk ide, ráadásul kikaptunk a Soprontól az Európa Kupában. A cél az volt, hogy védekezésben javuljunk, ez meg is látszott a játékunkon, bele is tett mindenki ebbe, amit tudott. Az egyéni felelősségvállalások megvoltak, és bár voltak rosszabb periódusaink, összességében végig kézben tartottuk a mérkőzést.
Dávid Kornél KA–SERCO UNI Győr 49–108 (5–32, 16–18, 14–27, 14–31)
Székesfehérvár, NB I-es mérkőzés, 200 néző. V.: Győrffy, dr. Németh P., dr. Popgyákunik.
Dávid Kornél KA: Varga S., Takács D. 6, Marisa 10, LAUFER 11, Hegedűs J. 5. Cs.: Dávid M. 7/3, Drávecz 6, Szűcs 2, Papp L. 2, Vagyon. Edző: Szentpáli Gergő.
SERCO UNI Győr: DOMBAI 18/15, Bach 9/3, Ács 6/6, GARBIN 15/12, TELENGA 17. Cs.: Dubei 10/6, GOREE 12/3, ANGYAL 11/6, Wentzel 8, Ruff-Nagy D. 2. Edző: Cziczás László.
A meccs statisztikája ide kattintva érhető el.