Fölényes ETO KC győzelem Kastamonuban

Győr+ gyorietokc.hu
2023.02.05. 15:48

39-27-re nyert a Győri Audi ETO KC a Kastamonu otthonában. A találkozón sokáig nagyon jól tartotta magát a hazai csapat, de végül a győriek nagyobb rutinjának köszönhetően érvényesült a papírforma és megszereztlék a zöld-fehérek a győzelmet. Farkas Júlia gólokat szerzett, Győri Alexa pedig első meccsén állt a felnőtt csapat kapujában.

A mérkőzést megelőzően érkeztek azok a hírek, hogy anyagi problémák miatt több légiósa és vezetőedzője nélkül állt fel a mérkőzésre a Kastamonu hazai pályán.

Ambros Martin a Győri-Lukács, Ryu, Broch, Haugsted, Nze Minko, Schatzl hatossal és Tofttal a kapuban kezdte meg az összecsapást, és öt perc elteltével már 0-4 állt az eredményjelzőn.

Kissé magukra találtak a hazaiak Mehmedovic vezérletével, akik újra szorossá tették a meccset (4-5). Innentől felváltva estek a gólok, de negyed órányi játék után ismét négy gól volt a gvyőriek előnye (6-10). A 20. percben Haugsted harmadik góljával már öttel vezetett az ETO (8-13), úgy hogy eddigre már legalább 5 kapufát is lőttek a magyar csapat játékosai. A félidő hajrájára picit lankadt az addigi koncentráltság védekezésben, így végül “csak” négy góllal, 16-12-re vezettek idegenben a zöld-fehár lányok.

A második játékrész hazai góllal kezdődött, erre Győri-Lukács válaszolt gyorsan. Broch kiállítása alatt felzárkózott egy gólra a hazai csapat, de Gros hetese, illetve Nze Minko higgadt góljai után ismét négy volt az előny a 40. perc végén.  Negyedórával a lefújás előtt már 26-19-re vezetett az ETO, és az egyre fáradó hazaiakkal szemben tovább nőtt a különbség. Az 54. percben Nze Minko belőtte a 34. győri gólt, ezzel pedig meglett a közte tíz is (24-34).

A hajrában debütált a győri kapuban Győri Alexa, és beállt Farkas Júlia is, aki gólokat szerzett. Végül 39-27-re nyert a Győri Audi ETO KC Törökországban, ezzel pedig továbbra is versenyben maradt a csapat a csoport második helyéért.

Forrás: gyorietokc.hu