Fiatal magyar labdarúgó hunyt el egy ausztriai balesetben

Győr+ Fotó: donau-linz.at
2023.11.06. 09:44

A egykori Puskás-növendék, Varga Márkó Ausztriában futballozott, ott szenvedett halálos balesetet. – a tragikus hírről a puskasakademia.hu számolt be és egyben megemlékezett egykori játékosáról.

Megrendülten értesült a magyar sportszerető közvélemény arról a tragikus autóbalesetről, amelyben egy korábban a Puskás Akadémián is megfordult ifjú labdarúgó életét veszítette. Az ifjú tehetség Varga Márkó az osztrák ASKÖ Donau Linz csapatát erősítette, de a 2011-12-es évadban a Puskás Akadémián nevelkedett.

Ami a végzetes baleset körülményeit illeti, sajtóértesülések szerint a karambol szombat hajnali 2 óra után nem sokkal történt a Bécs felé vezető nyugati autópályán. Négy jármű ütközött eddig tisztázatlan körülmények között, köztük az az autó, amiben a jánoshalmi Varga Márkó is ült.

A szerencsétlenül járt fiatal kizuhant az autóból, ekkor sérült meg életveszélyesen. A mentők a helyszínre érkezést követően sikeresen újraélesztették, és miután stabilizálták az állapotát, a Kepler Egyetemi Kórházba szállították. Márkó szervezete azonban végül feladta a küzdelmet és nem sokkal később belehalt a sérüléseibe. 

Isten nyugosztalja a fiatal tehetséget, és adjon megnyugvást szeretteinek! – búcsúzott a puskasakademia.hu egykori játékosától.

Varga Márkót 26 évesen érte a halálos baleset, felesége és 4 éves gyermeke is gyászolja.

Varga Márkó Jánoshalmán ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd játszott Kiskunmajsán, a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia utánpótlásában is. Később a Kazincbarcika és a Putnok csapatában szerepelt, 2019-ben igazolt az osztrák klubhoz. Márkó az utolsó mérkőzésén is gólt szerzett.

Fotó: donau-linz.at

Kapcsolódó témák: #gyász | #labdarúgás |