ETO: vereség felkészülési meccsen

Győr+ Fotó: eto.hu
2023.07.12. 14:30

Negyedik edzőmérkőzését is lejátszotta az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata a nyári felkészülési időszakban. Az együttes Dunaszerdahelyen ezúttal a szlovák élvonalbeli Zlaté Moravce ellen lépett pályára, és 2-1-es vereséget szenvedett.

Antonio Munoz vezetőedző ezúttal is két sorral vágott neki a szlovákok elleni mérkőzésnek. Már a 9. percben megszerezte az ETO a vezetést. Savic szép cselek után ugratta ki Bunát a jobboldalon, aki az alapvonalról visszagurított, az érkező Vingler pedig a léc alá lőtt (1-0). Negyedóra játék után Krivokapic tolta el remek ütemben a labdát a kimozduló kapus mellett, próbálkozását a védő a gólvonalról vágta ki. A 40. percben Gono távolról leadott lövését Ruisz bravúrral tolta ki a léc alól.

Az első félidő hosszabbításában még akadt egy lehetőség a szlovákok előtt, Johnson tolta balról középre a labdát, majd kapura csavart, Ruisz azonban ezúttal is védeni tudott. A második játékrész elején gyorsan fordított az ellenfél. A 47. percben jobboldali szöglet után Gono elé került a labda, aki kapásból bombagólt lőtt (1-1). Három perccel később egy jobbról belőtt labdára Johnson érkezett középen, aki közelről a hálóba kotort (1-2). Ezt követően küzdött az egyenlítésért az ETO: Csóka adott középre, a bevetődő Morinígo lemaradt, és csak a kapu mellé tudta sodorni a labdát. A 66. percben gyönyörű összjáték végén Mitring került nagy helyzetbe, ám a védők tisztázni tudtak. Egy perccel később a menteni igyekvő Szujó lábáról a saját kapufánkon csattant a labda. A 89. percben Bumba ugratta ki Huszárt, aki a tizenhatoshoz érve lőtt, ám a labda elkerülte a kaput.

,,Egy magasabb osztályú ellenféllel találkoztunk, és ahogy az előző meccseken, most is láthattunk jó dolgokat, és olyanokat is, amelyeken javítanunk kell. Ez a hét nagyon fontos számunkra a fizikai oldalról, és jó volt ilyen csapat ellen játszani– mondta Antonio Munoz, az ETO spanyol vezetőedzője.

ETO FC Győr: Ruisz (Pap 68’) – Buna (Vera 68’), Szujó (Keresztes 68’), Kovács M. (Szépe 68’), Tamás K. (Csontos 68’), Tuboly (Anton 68’), Vingler (Tóth R. 68’), Savic (Hanzli 46’, Lacza 68’), Kiss M. (Mitring 50’, Bumba 68’), Csóka (Hamed 68’), Krivokapic (Morinígo 46’, Huszár 68’). Vezetőedző: Antonio Munoz.

FC ViOn Zlaté Moravce: Slavik – Cerepkai, Gono, Majdan, Svec, Tumma, Johnson, Dubek, Duga, Conka, Mijic. Cserék: Richter, Sula, Dulay, Mondek, Mosko, Brenkus, Starecek, Kolembus, Drozd, Kvocera.

Gólok: Vingler (9’) ill. Gono (47’), Johnson (50’).

Kapcsolódó témák: #felkészülés | #labdarúgás |