ETO: Ötből öt, azaz ötös!

Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Győr+
2022.09.21. 13:50

Az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata remekül kezdte az idei bajnokságot, hiszen eddigi minden mérkőzését megnyerve, hibátlan teljesítménnyel vezeti a táblázatot.

A zöld-fehérek sorozatban az Újpest, a Haladás, a Szekszárd, a Mol Fehérvár és a Bp. Kelen elleni biztos sikerekkel gyűjtötték be a tizenöt pontot, s élen állnak, az immáron tizenkét csapatot számló vetélkedésben.

,,Nyáron nagy változáson ment keresztül az együttesünk, hiszen egy csapatnyi játékos távozott, és közel annyi érkezett” – mondta Horváth Cs. Attila, az ETO FC női szakágvezetője. – Lényeges volt viszont, hogy akiket nagyon szerettünk volna megtartani, a gárda klubhoz kötődő meghatározó játékosai, maradtak. Hozzájuk sikerült tehetséges magyar fiatalokat, valamint minőségi idegenlégiósokat igazolni. Úgy tapasztalom, nemcsak szakmailag, de emberileg is egy ideális keret állt össze, amellyel elérhetjük céljainkat.”

Az elmúlt évhez hasonlóan a csapat idén is a bajnoki finálét és a kupadöntőt célozza meg. A Magyar Kupában már a legjobb tizenhat között összesorsolták a csapatot nagy rivális MTK-val.

,,Idegenben lépünk pályára, de, ha valakinek egy sorozatban a végső siker a célja, mindenkit le kell győznie. A bajnoki döntőre természetesen a címvédő Ferencváros az egyik nagy esélyes, míg mi valószínűleg az MTK-val küzdünk majd a másik helyért. Persze nagyon hosszú még a bajnokság, a mai világban pedig sajnos, akár egyik napról a másikra is nagyot változhatnak a lehetőségek, és ezzel együtt a célok. Egyelőre viszont arra figyelünk, hogy éllovasként folytassuk remek sorozatunkat, és szombaton este Győrött, a televízió nyilvánossága előtt, legyőzzük a veretlen DVTK együttesét” – tette hozzá Horváth Cs. Attila.

Kapcsolódó témák: #ETO | #labdarúgás |