ETO és Gyirmót: rajt az NB II-ben

Pécskai István gyirmotfc.hu
2023.01.27. 13:55

Véget ért a téli szünet, a hétvégén folytatódik a labdarúgó-NB II! Győr városát két csapat képviseli a másodosztályban: a Gyirmót FC a hatodik, az ETO FC pedig a tizedik helyről várja a folytatást.

Ami az ETO-t illeti: a zöld-fehérek négy felkészülési meccset játszottak a téli szünetben. Az MFK Tatran Liptovsky Mikulás együttesét 4-0-ra múlták felül, ezt követően két döntetlent (1-1 a Gyirmót, 0-0 a Komárno ellen) ért el a gárda, amely aztán 2-1-re kikapott a Zilinától.

A győri csapat 12 ponttal marad el a Pécstől, amely a feljutást érő második helyen áll a tabellán. A zöld-fehérek hétfőn 19 órakor a Szeged otthonában lépnek pályára.

,,Amikor egy évvel ezelőtt átvettük az ETO irányítását, azt fogalmaztuk meg tervként, hogy erős klubot építsünk, amelynek a múltban elért eredményeire és az értékeire építve hosszú távon sikeresnek kell lennie. Egy év alatt stabilizáltuk a klubot a szervezeti struktúra, a stadion vagyonjogi helyzete és az itt dolgozó személyi állomány tekintetében. Ez egy fontos lépés volt ahhoz, hogy a következő szezonban majd bizonyítsuk, a munkánk eredményekkel is párosul. Természetesen az a célunk, hogy az ETO visszakerüljön az NB I-be, ehhez azonban előbb el kell végezni a szükséges munkát. A klubnál mindenki elszántan dolgozik azért, hogy a csapat elérje ezt a célt” – mondta Világi Oszkár, az ETO tulajdonosa.

Tímár Krisztián vezetőedző biztos benne, a tavasszal sokkal stabilabb együttest láthatnak majd a szurkolók.

,,A fiatalok beépítése tovább folytatódik, s ahogyan az elmúlt fél évben, úgy az elkövetkezendő időszakban is játéklehetőséget fogunk nekik adni. Az őszi idényben hazai pályán kifejezetten jól játszottunk több mérkőzésen is, amelyeket aztán sajnos nem tudtunk megnyerni. Mindig próbáljuk kijavítani a hibákat. A munkában hiszünk, s csak ezzel kell foglalkoznunk, hiszen a stabil tulajdonosi háttér adott. Már a tavaszi szezonban látható lesz a fejlődés. Szeretnénk kiegyensúlyozottabban teljesíteni. Az átigazolások jól sikerültek, fizikálisan meg tudtuk erősíteni a csapatot. Hiszek a projektünkben, abban, hogy fejlődünk, és sikeresek leszünk” – fogalmazott a szakember.

Az ETO négy játékost igazolt: Nicolás Morínigo, Szendrei Ákos, Keresztes Krisztián és Csontos Dominik célja, hogy jó játékkal segítse a csapatot céljai elérésében.

Fotó: Pécskai István

A Gyirmót három felkészülési meccset játszott a szünetben: az ETO-val a már említett 1-1-es döntetlen mellett 4-2-re kikapott a Zalaegerszegtől, a Vasas gárdáját pedig 3-2-re verte. A gyirmótiak vasárnap 13 órakor hazai pályán mérkőznek meg a Doroggal.

Kicsun Jevhenyij és Madarász Márk személyében két új igazolás erősíti a keretet, utóbbi korábban egyébként szerepelt már az alakulatban. Csertői Aurél vezetőedző elmondta, a céljuk továbbra is a feljutás kiharcolása az első osztályba, szeretnének eredményesebben teljesíteni a pályán. Nagy Patrik csapatkapitány kiemelte, hogy a sérülések szerencsére elkerülték a csapatot. Tudják, hogy nehéz lesz a feljutás, de úgy gondolja, hogy mindez nem reménytelen.

A gyirmótiak hátránya nyolc pont a második pécsiekkel szemben. 

Fotó: gyirmotfc.hu
Kapcsolódó témák: #ETO FC | #labdarúgás |