ETO-erősítés: amerikai játékos a portugál élvonalból

Győr+ eto.hu
2023.02.14. 20:32

Az átigazolási időszak utolsó napján szerződtetett játékost, az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata.

A kupagyőztes, bajnoki döntős együttes célja idén is a fináléba kerülés mindkét sorozatban, így szükséges volt a keret további megerősítése. Fél Patrícia, Sanda Malesevic, Anette Elson és Szőcs Réka távozott a keretből, míg érkezett először a német Bundesligából, a magyar válogatott támadó, Kocsán Petra, most pedig az amerikai Mia Hollingsworth kötelezte el magát a győri zöld-fehérekhez.

Hollingsworth chicago-i származású, a cleveland-i Lee Egyetemen végezte tanulmányait pszichológia szakon, s mellette természetesen kiemelkedően futballozott iskolájában. Az egyetem befejezése után Ausztráliába igazolt, ahol a South Melbourne FC meghatározó játékosa volt, majd Európa szerződött, s a portugál élvonalban szereplő, Vilaverdense Braga együttesét erősítette.

A 25 esztendős Hollingsworth több poszton is bevethető, támadóként és középpályásként is hasznos tagja lehet a tavaszi idényben nagy célokért küzdő ETO-nak. A játékos a héten megérkezhet Győrbe, s a tervek szerint, szombaton 10 órakor, már pályára is léphet a Slovan Bratislava elleni nemzetközi előkészületi mérkőzésen.

Kapcsolódó témák: #ETO FC | #labdarúgás |