Női labdarúgás

ETO bravúr a DVTK ellen

Fotó: ETO FC Győr Facebook
Győr+
2021.05.01. 20:41

A Simple Női Liga 19. fordulójában Diósgyőrben lépett pályára az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ahol lányaink bravúros győzelmet arattak a légiósokat és válogatott játékosokat felvonultató DVTK ellen.

Diósgyőrben, impozáns környezetben lépett pályára az ETO a bajnokság harmadik helyezettje ellen, amely kezdőcsapatában hét légióssal megtűzdelve állt fel.

Nagyon küzdelmes mérkőzés alakult ki a játéktéren, amelyben nagy helyzetek ugyan nem voltak, ám a 40. percben Oláh Adrienn gyönyörű, huszonhárom méteres bombája a kapufáról vágódott a hálóba, így sikerült megszereznie a győrieknek a veztést.

Ezután a hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak az egyenlítésért, viszont a zöld-fehér védelem, Szőcs Réka kapus vezetésével, hősiesen állt a lában.

Inkább a győri térfélen folyt a játék, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak, az ETO kontrái pedig egy-egy hiba miatt nem tudtak eljutni gólhelyzetig.

Óriási akarás jellemezte az ETO-s lányokat az egész kilencven perc során, és a közel öt perces hosszabbításban is sikerült megtartani az előnyt, ezzel pedig egy óriási bravúrt könyvelhetett el a csapat. Nagy lépést tett a győri együttes a bentmaradás kivívása felé, de természetesen két mérkőzés még hátra van, amiken nagyon koncentrálni kell.

Menczeles Iván: – Egy izgalmas mérkőzést játszottunk, azt, amit előzőleg ígértem betartottuk, küzdöttünk, harcoltunk az utolsó percig. Véleményem szerint minden csapatrészben jobbak voltunk, nagyon jól védekeztünk, a játékosok közel voltak egymáshoz, és még támadni is tudtunk. Igaz, hogy csak egy gólt szereztünk, de ez nekünk annyit jelent, hogy megnyertük a meccset. Fontos találkozót nyertünk, nagy harcban vagyunk továbbra is, de a csatának még nincs vége, úgyhogy nem engedhetünk ki, mindenféleképpen ugyanilyen alázattal kell játszanunk, hogy eredményesek tudjunk lenni. Hangsúlyoztam a lányoknak is, hogy a céljainkat még nem értük el, egy nagy lépést tettünk, de ez még nem az utolsó lépés volt!

DVTK – ETO FC Győr 0-1 (0-1)
Gsz.: Oláh (40’).

Miskolc, DVTK Edzőközpont
V.: Urbán (Török, Hovanecz)

DVTK: Ádám – Nagy M., Palama, Sandu, Voila, Bradic, Byrne, Vachter, Williamson, Vígh, Barker. Vezetőedző: Fórizs Sándor.

ETO FC Győr: Szőcs – Fél P., Kovács L., Tillinger, Fél A., Öreg, Nagy F., Sali, Oláh, Süle, Vida.
Vezetőedző: Menczeles Iván.

Forrás: ETO FC Győr hivatalos Facebook

Kapcsolódó témák: #ETO | #női labdarúgás |