Vitál Judo Klub

Eredményes évet zárt a Vitál Judo Klub

Fotó: Vital Judo Club
Győr+
2020.12.17. 22:15

Két tucatnyi bajnoki érmet és pontszerző helyezést gyűjtött a győri Vitál Judo Klub 2020-ban, ezzel Kovács János tanítványai az egyesületi rangsorban a harmincegyedik helyezést érdemelték ki.

„Nagy sikernek számít, hogy a Magyar Judo Szövetség a koronavírus-járvány közepette is megrendezte valamennyi utánpótlás-korcsoport országos bajnokságát ebben az évben, ebben nem kis szerepe volt a győri Olimpiai Sportpark létesítményének és a rendező Győri Atlétikai Club gárdájának – nyilatkozta Kovács János, aki hozzátette, ahogy az ország judoszakosztályaiban, , a győri Vitál Judo Klubban is megtörtént az év összegzése.

A magyar bajnoki eredmények alapján az egyesület legeredményesebb versenyzője Takács Jázmin, aki három korosztályban is dobogóra állt, sőt, ifjúsági versenyzőként az U23-as országos bajnokságon is érmet szerzett, illetve Teidl Bendegúz volt, aki ugyancsak ifiként a junior bajnokság megnyerésével immár kétszeres magyar bajnokként várhatja a következő év kihívásait” – mondta a klub vezetője.

Takács Jázmin és Terei Dániel

Országos bajnoki érmet szerzett a Vitálosok közül Németh Kristóf, Terei Dániel, Kovács Adél, Kovács Boldizsár, Terei Dániel, Mikl Norman és Friesz Boldizsár, rajtuk kívül további tizenhárom pontszerző helyezettje volt a klubnak. Az ország száztizennégy egyesülete között a Vitál Judo Klub a harmincegyedik helyen zárta a versenyévadot.

Kapcsolódó témák: #judo | #Vital Judo Klub |