
Szomorú hír érkezett a sportvilágból: hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Kránitz János kézilabdázó.
Élete a kézilabda, élete Mosonmagyaróvár, élete a mosonmagyaróvári kézilabda – így élt Kránitz János. Fiatalon, még az MTE ifjúsági játékosaként ismerkedett meg szeretett sportágával, majd 20 évesen, 1973-ban már edzői képesítést szerzett. Irányította a Mosoni Vasas, és az Ajka férfi csapatait, de nyugodtan mondhatjuk, a női kézilabda volt az ő terepe. 1983-tól a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár (MOKÖT) női együttesét vezette, majd hosszú éveken át irányította a MOGAAC egyetemi csapatát az NB II-ben. Mosonszolnokon is dolgozott, élete fő műve pedig a 2014-ben alakult Mosonmagyaróvári Kézilabda Club utánpótlásának kialakítása volt. Az ő feladata volt az edzői kar kialakítása, a gyerekek toborzása, a hátország felépítése. A nulláról indulva, sok ember, sok kiváló edzőkolléga segítségével alkotott maradandót. Az ő érdeme is, hogy mára az MKC utánpótlásában több mint 250 gyermek kézilabdázik. Edzői hivatásától hivatalosan 2024 nyarán vonult vissza, de ezután is mindent megtett imádott klubjáért. 2024 novemberében az MKC elnökségi tagja lett.

Kránitz János nemcsak kiváló nevelőedző, hanem nagyszerű ember is volt. Alázata, egyenes, szókimondó személyisége sokaknak mutatott példát. Tisztelte az értékeket, ragaszkodott elveihez, és mindenkinek megadta a tiszteletet. Sokan, sokat tanultak tőle. Őszintesége, tettrekészsége, segítőkészsége sokaknak fog hiányozni. Az elmúlt években nagy harcot vívott makacs betegségével, családja segítségének és kitartásának köszönhetően többször felcsillant a gyógyulás reménye. Fájó, hogy János most már nem lehet közöttünk.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Kránitz János a mosonmagyaróvári kézilabdázás történelmének egyik legendája. Életetének utolsó szakaszában is rengeteget foglalkozott szeretett klubjával, az MKC-val. Tőle búcsúzunk most… – áll a Szigetköz Sport közösségi oldalának bejegyzésében.
Kránitz János 71 éves volt.