Elhunyt az első olimpiai pontszerző magyar cselgáncsozó

MTI
2023.03.05. 15:25

Életének 76. évében elhunyt Hetényi Antal Gábor, a magyar cselgáncs legendás alakja, a sportág első magyar olimpiai pontszerzője.

Haláláról a judoinfo.hu oldal számolt be vasárnap.

Hetényi Antal Gábor későn, 15 esztendősen kezdett el judózni, Horváth István tanítványaként 1969-ben felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, három esztendővel később a 70 kilogrammosok között képviselhette a magyar színeket az 1972-es müncheni olimpián, ahol az ötödik helyezést szerezte meg. Ez volt a sportág történetének első magyar ötkarikás pontszerző helyezése, abban az évben őt választották az Év judósának Magyarországon.

Hetényi Antal Gábor 1978-as visszavonulását követően megalapított a KSI SE judoszakosztályát, amelynek csaknem negyven éven keresztül volt a vezetője és edzője.

A nyolcadik danfokozatáról szóló diplomát Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke szignózta, 2010-ben átvehette A Magyar Sportért Díj második fokozatát.

Hetényi Antal Gábort a Magyar Judo Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később gondoskodnak.

Illusztráció: Depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #cselgáncs | #gyász |