Gyász

Elhunyt a labdarúgó

Fotó: gyirmotfc.hu
Győr+
2021.01.18. 13:57

A gyirmotfc.hu tette közzé, hogy fiatalon, 43 évesen elhunyt a klub egykori hűséges labdarúgója, Pék Attila.

Életének 43. évében elhunyt egykori csupaszív, kiváló védőnk, középpályásunk Pék Attila, aki példás csapatemberként több, mint tíz éven át szolgálta egyesületünket.” – tette közzé a tragikus gyászhírt a Gyirmót FC Győr.

Többek között ízt írják: Hosszú időn keresztül voltak csapattársak a korábbi kiváló támadóval, Tóth Norberttel, aki szintén megrendülten értesült a tragédiáról.

„Attila már itt volt Gyirmóton, amikor én ide kerültem a szomszédos Abdáról – kezdte a futballberkekben népszerű Nonó. Akkor jutottunk fel a megyei I. osztályból az NBIII-ba. Rövid időn belül a sikerek és a meccsek utáni összetartás egy igazi baráti társasággá kovácsolta a csapattagokat. Sokszor egy autóval utaztunk az edzésekre és a meccsekre egyaránt, de ezeken kívül is tartottuk a szoros kapcsolatot. A legnagyobb közös sikerünk az NBII-es bajnokság megnyerése volt, ami után azonban egyéb okok miatt elmaradt az élvonalba jutás. Nem könnyű most róla beszélni, hiszen minden túlzás nélkül mondhatom, a legjobb barátom volt. A mostani munkánkat is közösen csináltuk, amit Attila először Segovits Tamással kezdett, majd miután ő kiszállt, én vettem át a helyét. Sajnos miután bekerült a kórházba már nem tudtunk vele beszélni, egyrészt az ő állapota sem tette lehetővé, hogy esetleg telefonon kommunikáljunk, másrészt a COVID helyzet miatt sem tudtuk meglátogatni. Az édesanyjával és a párjával Nikivel is jóban vagyok, tőlük értesültem a tragédiáról. Minden téren óriási űrt hagyott az én életemben is.

Az egyesület elnöke Horváth Ernő is megrendülten vett tudomást Pék Attila haláláról, annak ellenére, hogy az előzményeket természetesen ismerte.

„Csak a legjobbakat mondhatom Attiláról, úgy mint labdarúgóról és úgy mint emberről egyaránt – emlékezett klubunk elöljárója. Amikor másodszor nyertük meg az NBIII-as bajnokságot és eldöntöttük, hogy egyesületünk vállalja a másodosztályba történő felkerülést, néhány játékos összefogott, hogy ők a felvázolt feltételekkel nem tudnak velünk tartani. Rövidesen azonban megkeresett Pék Attila, aki azt mondta, elnök úr tegye elém a kitöltetlen szerződést és én azonnal aláírom, hiszen én játszani szeretnék a magasabb osztályban is. Ő ilyen volt! Mondanom sem kell néhány napon belül a többiek is hasonlóan cselekedve követték példáját.”

A család gyászában osztozva a Gyirmót FC Győr a labdarúgót saját halottjának tekinti.” – olvasható a gyirmóti csapat honlapján.

Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #labdarúgás |