Elhozták a két pontot a kézis fiúk

Illusztráció: Agrofeed ETO - UNI Győr
Győr+
2022.09.10. 20:59

Az első félidőben kialakított győri előnyt másodikban már nem tudta ledolgozni a Batta,így két ponttal a zsebében utazott haza az Agrofeed ETO - UNI Győr.

A mérkőzést a Gaál, Ujvári, Ásványi, Sokoray, Sövegjártó, Nagy sorral kezdte a győri csapat, a kapuban Vargával. Az első találatot Ásványi szerezte rögtön az első támadásból, Varga pedig egy védéssel kezdett a kapuban. Ujvári találatát követően az ellenfél ziccerben fejbe találta Vargát, így az új szabályoknak megfelelően kettő percig emberelőnyben játszhattak a zöld-fehérek. Sokoray nem várt sokáig az emberelőny kihasználásával, így 3-0-ás kezdést követően a hazaiak vezetőedzője kénytelen volt időt kérni (6. perc 0-3). Sövegjártó üres kapus góljával és átlövésből szerzett bombájával továbbra is tartotta a vendég csapat az előnyt a tizedik perchez érkezve (10. perc 2-6).

Varga védéseivel és Ujvári találataival továbbra is lendületben volt a győri csapat, negyedóra elteltével 4-10-es állást mutatott az eredményjelző. Zsinórban újabb három találatot szereztek a zöld mezesek, így 4-13-as eredménynél a Batta ismét időt kért. Az időkérést követően kétszer gólt is szerzett a hazai csapat, ám az Ujvári elleni szabálytalanságukat követően emberelőnybe került a vendég csapat (23. perc 6-13). Újabb hazai gólok következtek, így 8-13-ra felzárkózott a győriek ellenfele, miután támadásban több technikai hibát vétettek. Érkezett Bencze József időkérése a 25. percben, majd Mátés találatával, Varga üres kapus és Ujvári hétméteres góljával 9-16-os állást mutatott az eredményjelző az utolsó percbe érkezve. Az utolsó találatot Gaál szerezte ebben a félidőben, így a félidei eredmény: 10-17.

A második játékrészre a Gaál, Lang, Ásványi, Goór, Rosta, Sokoray sorral állt fel a győri gárda Varga kapuja elé. A vendégek első találatát gyors indulásból szerezte Lang, a következő percben azonban Rosta szabálytalanságát követően ebben a félidőben először emberhátrányba kerültek a zöld-fehérek. (34. perc 10-19). Két battai gólt követően Rosta ismét a kispadra kényszerült kettő percre, azonban az ezt követő hétméterest a frissen pályára lépő Pulai védeni tudta.

Mivel mindkét oldalon sok hibával játszottak a csapatok, így az ETO előnye a több perces gólcsend ellenére a 40. percbe lépve is hét gólos volt (12-19). Több mint tíz perc telt el Sokoray gólja óta, ekkor Bencze József a mérkőzés során másodszor is időt kért. A 46. percben Mátés találatával megtört a jég, 14-20-ra módosította az eredményt. Labdaszerzést követően Ujvári újabb gólt szerzett, majd emberelőnyben Sövegjártó talált a kapuba(50. perc 14-22). Pulai védéseivel a hazai csapat továbbra is nehezen tudott gólokat szerezni, az ETO-hoz hasonlóan tíz percig nem szereztek gólt, ezért utolsó időkérési lehetőségét is kihasználta vezetőedzőjük. Győri-Dani kapott kettő perces büntetést az 55. percben rossz csere miatt, ezt rögtön kihasználták a hazaiak és 15-22-re módosították az eredményt. A mérkőzés végéig már nem tudott gólt szerezni a győri csapat, a hazaiak azonban felzárkóztak, így a végeredmény: 19-22.

Bencze József: „Nagyon parázs és kemény mérkőzésen vagyunk túl, a védekezésünket magas szinen tudtuk hozni és nagyon jó kapus teljesítményünknek köszönhetően tudtunk ilyen magabiztos győzelmet aratni. A végeredmény nem ezt tükrözi, de a mérkőzés folyamán az előny végig nálunk volt, ezt hellyel közzel sikerült megőriznünk. Nagyon örülünk a győzelemnek de megyünk tovább és készülünk a következő mérkőzésre.”

Százhalombattai KE – AGROFEED ETO-UNI Győr  19 – 22   /10-17/

Agrofeed ETO-UNI Győr: Décsi, PULAI 5 védés 71%), VARGA (8 védés 38%), Décsi G., Sokoray 3, Győri-Dani, GOÓR, Lang 1, ÁSVÁNYI 2, Nagy, Rosta, Sövegjártó 4, Mátés 2, Paár, Ujvári 7, GAÁL 2

Vezetőedző: Bencze József

Edző: Kovácsovics László

Forrás: etokc.hu

Kapcsolódó témák: #férfi kézilabda |