„Egyenlők vagyunk és együtt még értékesebbek!”

Fotó: MekliZ Fotóstúdió
Győr+
2019.10.12. 17:07

A Méhecske Közhasznú Alapítvány szervezésében tartottak parasportág ízelítőt sérültek és egészségesek számára szombaton délelőtt az Olimpiai Sportparkban. A különleges sportnapon betekintést nyerhettek az érdeklődők a különböző parasportágak érdekességeibe, szabályaiba, és a sportágak kiválóságaival lehetőség nyílt a kipróbálására is.

Közel kétszáz érdeklődő, sportoló és segítő vett részt a parasportokat bemutató rendezvényen, amit a Méhecske Közhasznú Alapítvány rendezett az olimpiai sportparkban. Az alapítvány olyan gyermekek, fiatalok és családjuk támogatását tűzte ki célul, akik valamilyen fogyatékossággal élik életüket. Több más példa mellett a már 12. alkalommal megrendezett országos ergométeres bajnokság és a mostani parasportág ízelítő nap is bizonyítja, hogy a szellemi vagy testi sérültséggel élők integrációját mi sem szolgálhatja jobban, mint a sport tevékenység.

Székely Márta, az alapítvány elnöke kiemelte, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a legkülönbözőbb – fogyatékosok által is űzhető – sportágak bemutatkozását, ahol sérült és egészséges fiatalok is számot adhatnak tudásukról, az érdeklődők számára pedig bemutatkozónak és kedvcsinálónak szánták a rendezvényt.

Minden korosztállyal szeretnék megismertetni a lehetőségeket, mindenkivel, aki eddig nem tudta, vagy nem mert dönteni, hogy milyen – állapotának megfelelő – sportágat válasszon. A helyszínen 13 sportág kiváló sportolói, edzői és szakemberei segítették az érdeklődőket.

Kerekesszékes kosárlabda, tenisz, asztalitenisz, sakk, torna, ergométeres evezés, kajak-kenu, teqball, labdarúgás, boccia, frizbi, csörgőlabda és ülőröplabda speciális szabályaival is megismerkedhettek a résztvevők, és ízelítőül rövid sportbemutatókat is láthattak a rendezvényre látogatók.

A parasportot választó sérültek bizonyítják, hogy akaraterővel, életvidámsággal mutatnak fricskát a sorsuknak, és nem csak a hasonló helyzetben lévő sorstársaknak, hanem az egészséges embereknek is példát állítanak a sporthoz fűződő hozzáállásukkal.

Panker Mihály, a Humánszolgáltatási Főosztály vezetője megnyitójában arról beszélt, hogy azok a rendezvények, ahol különböző korosztályok, különböző egészségi állapotú emberek sportolnak együtt, azt az üzenetet juttatják el embertársaikhoz, hogy közösen mindenre képesek vagyunk. A közösségi élményen túl figyelemfelhívó is a rendezvény, hiszen azt mutatja, értékesek vagyunk, értékeinket összeadva együtt sokat tudunk tenni egymásért.

Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára fontosnak tartja, hogy a sérültséggel élők is megismerhessék a mozgás örömét, példaképül állhatnak előttük a paralimpiai sportolók győzelmeikkel és a sportágízelítővel lehetőséget kínálnak a fogyatékosok sportjában az utánpótlásra is.

„Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni. Akik valamilyen sportágban kipróbálják magukat és az az életük részévé válik, már nyertesnek számítanak. A jövő paralimpiai bajnokai is lehetnek azok között, akik most ismerkednek meg a sportágakkal. Az pedig egy újabb nagy győzelem lehet a sport és a sportoló történetében is” – mutatott rá a főtitkár.

Toponári Gábor, a Fogyatékosok országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke hangsúlyozta, a mozgás több mint sport, a közösségi élményt, az együttlét örömteli hangulatát jelenti, amitől sokkal jobban érezzük magunkat egészségesek és sérültek egyaránt. A jövőben Európában először szeretnének paralimpiai fesztivált szervezni Győrben a 2017-es EYOF mintájára. Nagy lehetőség lenne a parasportnak, a fogyatékossággal élőknek, hogy megmutassák, a versenyeken csak győztesek lehetnek.

Fotó: MekliZ Fotóstúdió

Szerző: Szabó Csilla