Eb-búcsú: Az elszalasztott lehetőség miatt bánkódnak a kéziválogatott tagja

Fotó: MKSZ
Pécskai István
2022.01.19. 11:10

A magyar férfi kézilabda-válogatott már a csoportkört követően befejezte szereplését a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Az Izland elleni 31-30-as vereség azt jelenti, a mieink csupán a tizenötödik helyen zárják a kontinenstornát.

A játékosok rendkívül csalódottak, amiért hazai közönség előtt nem sikerült jól teljesíteniük. A hollandok, a portugálok és az izlandiak ellen is telt házas csarnokban, fantasztikus hangulatban léphettek pályára a mienk, akik azonban formán kívül teljesítettek az Eb-n.

,,Sajnos óriási lehetőséget szalasztottunk el. Ki tudja, mikor lesz újra ekkora sanszunk, hogy hazai pályán világversenyen szerepeljünk. Nehéz szavakat találni, nem egyszerű feldolgozni mindezt – kesergett a magyar csapat győri születésű beállója, Bánhidi Bence, aki szerint a válogatott a rá nehezedő nyomást nem tudta feldolgozni. – Az elmúlt években teher nélkül játszhattunk, most azonban nyomás volt rajtunk. Vannak olyan fiatalok a válogatottban, akik ezt még egyáltalán nem tapasztalták meg. Számomra mindez nem jelentett problémát, sajnos azonban volt, aki nem tudott megbirkózni ezzel.”

A magyar válogatott csapatkapitánya, Mikler Roland pályafutása egyik legnagyobb csalódásaként éli meg az Eb-kudarcot.

,,A szívünket-lelkünket kitettük a pályára, nagyon nehéz megélni, hogy így alakult az Európa-bajnokság. Minden meccsen élet-halál küzdelmet folytattunk. Nagyon hálásak vagyunk a közönségnek, elképesztő hangulatot varázsoltak a magyar szurkolók – fogalmazott a kapus. – Bosszantó, hogy noha mindegyik meccsünkön megvolt a lehetőségünk, hogy ellépjünk az ellenfelünktől, azonban ilyenkor eladtuk a labdát, vagy kihagytuk a ziccert. Ezek apróságoknak tűnnek, de összességében ezeken ment el ez az Eb számunkra.”

Kapcsolódó témák: #Európa-bajnokság | #kézilabda |