Hirdetés
Az olasz klasszis ott lehet az első futamon már

Doviziosót megműtötték, várhatóan felépül az idénykezdetre

MTI
2020.06.30. 06:35

Megműtötték Andrea Dovizioso törött kulcscsontját, és a Ducati csapat tájékoztatása szerint az olasz versenyző várhatóan felépül a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának idei első futamára.

Hirdetés

A 34 éves sportoló – aki az elmúlt három idényben második volt a MotoGP-ben – vasárnap egy motokrossz-futamon bukott Faenzában. Esti operációja – amelyet Modenában végeztek el – jól sikerült, ezért azonnal elkezdheti a fizioterápiát.

“Nem érzek jelentős fájdalmat, ezért nagyon optimista vagyok. Reggel hazatérhettem, délután pedig már a rehabilitációmat tervezgettem. Biztos vagyok benne, hogy hetek alatt sikerül meggyógyulnom, és megfelelő formában leszek az első versenyre” – nyilatkozta.

Hirdetés

Az idei szezon július 19-én és 26-án, két jerezi futammal folytatódik, illetve veszi kezdetét: a koronavírus-járvány miatt a MotoGP géposztályban még egyetlen 2020-as versenyt sem rendeztek meg, a Moto2-ben és Moto3-ban március elején, Katarban már volt verseny.

A Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti kijelentette, tisztában voltak vele, hogy Dovizioso részvétele kockázatos a motokrossz-viadalon, de a sportoló elmondta, szüksége van azokra az ingerekre és érzésekre, amelyeket csak egy igazi verseny adhat.

Kapcsolódó témák: #motorsport |
likeold
a fb oldalunkat