
A Magyar Labdarúgó Szövetség május 9-én tartja az éves közgyűlését Telkiben. Több fontos döntés született, többek közt határoztak dr. Csányi Sándor elnöki tisztségének meghosszabbításáról.
Az MLSZ a közösségi oldalain folyamatosan tájékoztatja követőit a meghozott döntésekről.
A közgyűlésen szavaztak a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának sorsáról. Marco Rossi 2018 júniusa óta irányítja a férfi A-válogatottat, ezt a pozíciót 2030 júniusáig megtarthatja.
Határoztak arról is, hogy újabb öt évre, szintén 2030-ig dr. Csányi Sándor maradjon az MLSZ elnöke.
A szervezet korábban ismertette azokat a pontokat, amelyeket tárgyalni kíván a közgyűlésen. A magyar futballt számos kritika éri az idegenlégiósok foglalkoztatása miatt. A szövetség ezzel kapcsolatban drasztikus döntést hozott: az NB I-es mérkőzéseken csapatonként 5 magyar játékosnak, közülük legalább egy, 21-es korosztályú sportolónak kell a pályán lennie, ellenkező esetben a klub 500 millió forintos támogatástól esik el.
Győr élvonalban játszó csapatánál, az ETO FC Győrnél a klub filozófiája szerint nem lesz mitől tartani: folyamatos az utánpótlás-nevelés, Borbély Balázs vezetőedző pedig már alapemberként tekint a saját nevelésű játékosokra.