Bundesliga

Dárdai ismét a Hertha kispadján

MTI Fotó: nemzetisport.hu
2023.04.16. 15:57

Újra Dárdai Pál irányítja vezetőedzőként a német bajnokságban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatát.

A berlini klub vasárnap jelentette be, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott Sandro Schwarz-cal, akinek a helyét a szezon végéig a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya veszi át.

Dárdai 286 bajnoki mérkőzéssel a mai napig klubrekorder, edzőként pedig a Hertha megmentőjeként tekintenek rá a szurkolók. Dárdai 1997 és 2011 között összesen 372 meccsen játszott a fővárosiak színeiben, majd az utánpótlásban tevékenykedett edzőként. A felnőtt csapatot 2015 februárja és 2019 nyara, majd 2021 januárja és novembere között irányította.

“Mindenki tisztában van a Herthához fűződő viszonyommal, ezért nem kellett sokáig gondolkodnom, amikor jött a hívás. Hat meccs van hátra, esetleg még további kettő, mindent meg fogok tenni a csapattal együtt, hogy bennmaradjunk a Bundesligában. Nem lesz könnyű, de nagyon várom” – idézte a klub honlapja Dárdait.

“Nagyon örülök, hogy Pál ebben a klub számára kihívásokkal teli időszakban elkötelezte magát a csapat irányítása mellett. Pál már kétszer is megmutatta, hogy képes stabilizálni egy csapatot és kivezetni az ilyen helyzetekből egyértelmű stílusával és tervszerűségével. Erről most is meg vagyunk győződve” – mondta Benjamin Weber sportigazgató.

A Hertha péntek este 5-2-es vereséget szenvedett az addig sereghajtó Schalke 04 vendégeként, így hat fordulóval a vége előtt az utolsó helyre csúszott vissza a Bundesligában. Dárdai első bajnokiján, jövő szombaton a Werder Bremen elleni hazai összecsapáson irányítja a csapatot.

Kapcsolódó témák: #Bundesliga | #Németország |