Tokióból jelentjük

Csipes Tamara: ha ezt elszúrom, egy totális idióta vagyok

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Győr+
2021.08.05. 07:19

Csipes Tamara talán a legboldogabb ezüstérmes, akit valaha láttam. Az egyik pillanatban zokog, a másikban örömtáncot jár, miután második lett a kajak egyesek 500 méteres döntőjében.

„Rengeteg munkám van ebben az éremben, főleg, amióta a kislányom megszületett. Örülök, hogy kaptam egy lehetőséget azzal, hogy egy országból két induló lehet ott egy versenyszámban. Úgy voltam vele, hogy ez életem legnagyobb lehetősége, és ha ezt elszúrom, akkor egy  totális idióta vagyok. Volt olyan versenyem, amiben nem volt benne szívem, lelkem, de ebben ma minden benne volt. Minden amit el lehet képzelni, és azért vagyok ennyire boldog.

Csipes Tamara és édesapj, illetve edzője Csipes Ferenc (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Nem egyszerű mentálisan az, hogy van egy ötszörös olimpiai bajnok, akivel felnőttem, és tizennyolc éves korom óta versenyzünk együtt, de mindig mögötte vagyok, mert hihetetlen tehetséges. És sokszor megkérdeztem magamtól, hogy jó, de én meg a második vagyok mellette, és ezzel mit érek. Ha azt elszúrom, akkor több, mint csalódott lennék” – nyilatkozta a Győr Plusznak a verseny után pár perccel át ezüstérmes Csipes Tamara.

Galéria: MTI/Kovács Tamás