Már kilenc éve a klub utánpótlás edzője

Csató Sándor az ETO FC új vezetőedzője

Fotó: eto.hu
ETO.hu
2020.09.02. 16:18

A mai naptól Csató Sándor a WKW ETO Győr FC vezetőedzője, akinek a munkáját Stark Péter asszisztens edzőként segíti.

Nagyon régre nyúlik vissza a történelmem az ETO-val, játékosként is megfordultam itt, és már lassan kilenc éve vagyok a klubnál utánpótlás edző. Minden edzőnek az a legnagyobb vágya, hogy feljebb kerüljön, én pedig most megkaptam ezt a lehetőséget, aminek nagyon örülök, és szeretnék vele élni. A legfontosabb feladatunk, hogy a csapatot stabilizálni tudjuk, és a rossz kezdés után végre elinduljunk felfelé, legyen rend az öltözőben, kezdjünk el pontokat gyűjteni, és minél gyorsabban felzárkózzunk a középmezőnyhöz” – mondta kinevezésével kapcsolatban Csató Sándor.

Csató Sándor munkáját pályaedzőként Stark Péter támogatja, illetve besegít a megyei egyes csapatot irányító Király József és Nicsenkó Igor is.

„A stábban mindenkinek meglesz a maga szerepe, hiszen Stark kiváló, válogatott védő volt, úgyhogy ő kiemelten a védelemmel fog foglalkozni, de ugyanezt elmondhatom Nicsenkóról, aki nagyon jó támadó volt, ő pedig sok hasznos tanáccsal és észrevétellel segítheti a támadósorunkat. Király  pedig már volt vezetőedző, jól ismeri a játékosokat, az ő tapasztalatára is számítok. Bízom benne, hogy jól fog működni a csapatmunka, és eredményesek leszünk” – zárta mondandóját Csató.

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #WKW ETO FC |