Öttusa-vb

Bronzérmes a magyar páros női váltóban

Fotó: Pixabay
MTI
2021.06.08. 20:07

Bronzérmet nyert az Erdős Rita, Simon Sarolta kettős női váltóban a kairói öttusa-világbajnokság nyitónapján.

A magyar páros a 2×100 méteres úszást 2:16.19 perccel zárta, ami a tizedik legjobb idő volt a 11. duót felvonultató mezőnyben. A vívás már jobban sikerült, 21 győzelemmel és 19 vereséggel a csehekkel, az olaszokkal és az ukránokkal holtversenyben negyedikként végeztek a magyarok, ráadásul a bónuszban két további pontot szereztek, ezzel összesítésben a hetedik helyre léptek előre. Még kettőt javítottak és pontszámban közelebb zárkóztak az előttük állókhoz a hibátlan és ezzel első helyet érő lovaglásukkal.

A kombinált számban – melyben mindkét váltótagnak két lövészettel megszakítva 2×800 métert kellett futnia – magabiztos versenyzéssel, a harmadik legjobb időt elérve harcolták ki a bronzérmet, a fehéroroszok és az oroszok mögött célba érve.

“Nem indultunk nagy lendülettel, amit tudnak, azt hozták a lányok úszásban – kezdte értékelést az MTI-nek Kállai Ákos szövetségi kapitány. – Vívásban viszont nagyon jól kezdtek, az első felében kimondottan jól ment nekik, aztán Rita kicsit elbizonytalanodott, vagy megijedt, láthatóan másképp vívott, mint addig. A plusz kettő azért így is összejött, de ami ennél is fontosabb, az az, hogy mindketten nagyon jól lovagoltak, miközben mások értékes pontokat buktak el.”

A kapitány kiemelte, hogy “nagyon letisztult, sima bronzérem” lett a vége.

“Saci még kicsit borzolta a kedélyeket az első sorozatánál, de a második után már nagy fölénnyel jött ki a harmadik helyen, Rita pedig taktikusan versenyezve őrizte meg ezt a pozíciót” – mondta, hangsúlyozva: “jó egy világbajnokságot egy éremmel kezdeni”

Külön kitért rá, hogy az elsőéves junior Erdős Ritának ez az eredmény lendületet adhat a korosztályos versenyzéséhez.

Eredmények:
női váltó, világbajnok:

   Fehéroroszország (Irina Praszjancova, Volha Szilkina) 1395 pont
2. Oroszország (Gulnaz Gubajdullina, Uljana Batasova) 1383
3. Magyarország (Erdős Rita, Simon Sarolta) 1343 (úszás: 2:16.19 perc/278 pont, vívás: 21 győzelem/19 vereség/2 bónuszpont/217 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 12:32.00 perc/548 pont)

A vb szerdán a férfiak váltójával folytatódik, majd a hagyományos versenyek selejtezői következnek csütörtökön és pénteken, azután a női és férfi döntőt rendezik szombaton és a vasárnap, végül pedig a vegyes váltóra kerül sor hétfőn.

Kapcsolódó témák: #öttusa |