Bronzérem a téli teremtornán

Pécskai István Fotó: eto.hu
2024.01.22. 11:12

Befejeződött a Szigetszentmiklóson, NB I-es női labdarúgócsapatok számára rendezett téli teremtorna, amelyen az ETO FC Győr a harmadik helyet szerezte meg.

A zöld-fehérek a csoportküzdelmeket négy győzelemmel, egy döntetlennel és vereséggel zárták, amivel az A jelű kvartett második helyén végeztek. Ez azt jelentette, hogy az elődöntőben a B csoport győztesével, a Szegeddel találkoztak, amely a csoportküzdelmeket kapott gól nélkül, magasan megnyerte.

A négy között nagyon jól játszott az ETO, szinte végig vezetett, kapufákat rúgott, ám a helyzetek kimaradtak, és 30 másodperccel a vége előtt egyenlíteni tudott a Szeged. Így a büntetőrúgások döntöttek, s végül a Csongrád megyeiek jobbnak bizonyultak.

Ezután következett a bronzmérkőzés, amelyen az Astra ellen az első két perc után két hibát kihasználva az ETO kétgólos hátrányba került. Nagy csatában azonban sikerült kiegyenlíteni, majd a végén ismét a büntetők következtek. A 17 éves Spielenberg Maja büntetőt hárított, a Győr pedig diadalmaskodott, s bronzérmesként zárt a tornát.

A döntőben a Szeged 2-2-re végzett az MTK ellen. A büntetők döntöttek a Szeged javára.

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #női foci | #teremtorna |