Bravúros győzelem Budapesten

Győr+ Fotó: MTK Budapest - Női labdarúgás
2024.03.10. 08:05

A Simple Női Liga 14. fordulójában az ETO együttese a közvetlen rivális MTK Budapest otthonába látogatott, ahol a lényegi kérdések már az első félidőben eldőltek.

MTK Budapest – ETO FC Győr 0-2 (0-2)

Budapest, Sándor Károly LA. V.: Takács Á. (Benkő, Dr. Gavalla-Kulcsár).

MTK Budapest: Varga L. – Farádi-Szabó (Murár 62’), Csuhai (László 79’), Zágor, Barkóczi, Legendás, Mészáros, Palama, Pataki (Voila 62’), Bokor, Siklér. Vezetőedző: Makrai László.

ETO FC Győr: Borok – Öreg, Kovács L., Frajtovic, Savanya, Sali (Ladhani 67’), Süle, Zágonyi, White (Petrovics 88’), Vachter, McCarthy (Horváthová 84’). Vezetőedző: Dörnyei Balázs.

Gsz.: White (2’), Vachter (6’).

Óriási balszerencse sújtotta a mérkőzés előtt a csapatot, hiszen az amúgy is sérülés miatt hiányzó Kocsán, Vida és Szabová után a bemelegítést követően, 5 perccel a kezdés előtt Nagy Fanni jelezte, hogy nincs jól, ezért Dörnyei Balázsnak az utolsó percben változtatnia kellett a kezdőcsapaton. A válogatott védő helyét Sali foglalta el.

Kedvezőtlen előjelek ellenére fantasztikusan kezdtek a győriek. Már az első percben szöglethez jutottak, melyet nehezen mentettek a hazaiak, ám a második sarokrúgás már gólt eredményezett, Savanya csavarta középre a labdát, és egy kavarodást követően White lövése a kapuban kötött ki 0-1. A továbbiakban is rohamozták az MTK kapuját, egy remek akciót követően McCarthy ugratta ki Whiteot, aki remekül tálalt a kapu elé berobbanó Vachter elé, és a góllövőlista vezetője közelről nem hibázott 0-2. Ezután is remekül játszottak, viszont a helyzetkihasználás már közel sem volt ennyire tökéletes, hiszen a 15. percben Vachter, a 20. percben White hagyott ki egy nagy lehetőséget. A két győri helyzet között, a 16. percben Siklér észlelve, hogy Borok kint áll a kapujából, negyven méterről ívelt kapura, lövése a felső lécről pattant ki. A 41. percben akár a mérkőzést is lezárhatták volna, remek támadást követően Vacter gyönyörűen játszott White elé, aki óriási ziccerben a kapu mellé lőtt. Fordulás után már közel sem forogtak ennyire veszélyben a kapuk, de az iram és a küzdelem nem csökkent. Az egyik legnagyobb helyzet az 59. percben volt, amikor egy szögletet követően Frajtovic lövését bravúrral hárította a hazai kapus. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a második játékrészben az MTK-nak is voltak lehetőségei, de vagy a győriek védelme mentett, vagy ezúttal a szerencsével sem álltak hadilábon.

A bajnokság egyik csúcsrangadóján az első félidőben remek teljesítményt nyújtott a csapat, helyzetei alapján le is zárhatták volna a találkozót, míg a második játékrészben inkább a küzdelem dominált, de ebben is helytálltak a lányok, akik óriási akaraterőről tettek tanúbizonyságot.

A sok hiányzó azt eredményezte, hogy a hajrában a szakmai stáb két 17 éves játékost – Horváthovát és Petrovicsot – is beküldött a pályára, de a csapat továbbra is nagyszerűen tartotta magát. A bravúros, idegenben megszerzett három pont azt jelenti, hogy óriási lépést tettek az egyik céljuk, a bajnoki döntő felé.

Dörnyei Balázs, vezetőedző: “Nagyon büszkék vagyunk a játékosokra, kifejezetten fontos győzelem volt. Az első félidőben jól futballoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos nem váltottuk őket gólra. A második játékrészben inkább a szívünk vitt minket előre. Egyelőre nem vagyunk még olyan állapotban, hogy kilencven percig tudjuk a saját tempónkban futballozni. Örülünk a három pontnak, várjuk a további mérkőzéseket. Gratulálok a lányoknak, méltóképp képviselték a klubot és a várost!”

Horváth Cs. Attila, szakágvezető: “Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen az ezer sebből vérző csapatunk minden tagja tudja, hogy mit jelent a 120 év, és mit jelent ETO mezben pályára lépni!”

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás |