Bognár pályaedzőként küzd az ETO sikereiért

Fotó: eto.hu
Pécskai István
2022.07.17. 19:01

Komoly lehetőséget kapott Bognár Zsolt, az ETO FC korábbi futballistája. A szakembert nevezték ki az NB II.-ben szereplő felnőttgárda egyik pályaedzőjének. A legutóbb a győriek U16-os együttesét irányító Bognárt az új vezetőedző, Tímár Krisztián kérte fel a feladatra. A másik segédtréner Szalai Tamás lett.

„Néhány héttel ezelőttig semmi sem utalt rá, hogy a felnőttcsapatnál kapok szerepet. Nem is számítottam rá, hogy ez megtörténik. Aztán amikor Klausz László távozott a kispadról, a klubvezetés engem és Böjte Attilát kért fel, hogy beugróként átmenetileg mi tartsunk edzést az együttesnek. Mondtuk, hogy természetesen vállaljuk a feladatot. Ezt követően pedig az új vezetőedző, Tímár Krisztián jelezte, hogy számítana rám a stábjában. Rendkívül jólesett a megkeresés, amire igent is mondtam. A feleségem teljes mértékben támogatott a döntésemben” – nyilatkozta Bognár Zsolt a Győr+ Médiának.

“Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy fájó szívvel hagytam ott a klub utánpótláscsapatát. Kiváló stábbal és remek focistákkal dolgozhattam együtt. Imádtam a gyerekekkel foglalkozni. Ugyanakkor arra a lehetőségre, hogy a felnőttcsapat stábjában dolgozzam, nem tudtam nemet mondani.”

Zsoltot aligha kell bemutatni a győri szurkolóknak, hiszen védőként 1998 és 2002 között meghatározó játékosa volt az ETO-nak. Összesen 91 NB I.-es mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben. 2002 és 2007 között a Ferencvárost erősítette, amellyel a 2003–04-es idényben bajnoki címet szerzett az élvonalban. Később játszott az olasz Frosinonéban, a Diósgyőrben, a Gyirmótban, a Soproni VSE-ben, a Kisvárdában és a Csornai SE-ben. Utóbbi klubnál kezdett el edzősködni, majd pedig az ETO utánpótlásában tevékenykedett. Idén nyáron új fejezet kezdődött a karrierjében.

„Hatalmas kihívást jelent, hogy az ETO felnőttcsapatának a stábjában kaptam szerepet. Teljesen más profi, felnőtt játékosokkal együtt dolgozni. Amit az eddigiek során tapasztaltam, az alapján úgy érzem, jól döntöttem. Minden edzést igyekszünk százszázalékosan kihasználni, hogy a lehető legjobb formában kezdjük meg az új idényt. Az ellenfelet nyomás alá helyezni képes együttest szeretnénk felépíteni, amely soha nem adja fel a küzdelmet” – jegyezte meg Bognár, aki hozzátette, a klub vezetése minden poszton igyekszik minőségi játékosokkal megerősíteni a keretet. Bízik benne, a gárda a mentalitásával maga mellé tudja állítani a szurkolókat.

Reméljük, hogy a hozzáállásunkkal és a teljesítményünkkel kivívjuk a drukkereink bizalmát, s minél többen biztatják a csapatot a lelátón. Mindenki azt akarja, hogy a klub az élmezőnyben végezzen a bajnokságban, ezért dolgozunk minden erőnkkel” – tette hozzá a szakember.

Kapcsolódó témák: #ETO | #labdarúgás |