Hirdetés
Bajnokok Ligája

Becsülettel küzdött a Fradi, de győzött a Barcelona

Fotó: FC Barcelona/Facebook
Győr+
2020.10.20. 22:01

Óriási Tokmac lesgóllal és hatalmas Isael kapufával kezdődött a találkozó, aztán magához tért a katalán sztárcsapat.

Hirdetés

Huszonöt év után, a világ egyik legjobb csapata ellen tért vissza a Bajnokok Ligájába a Ferencváros. A zárt kapus találkozón Szerhij Rebrov együttese cseppet sem kezdett megilletődötten a Camp Nou-ban, sőt!

A mérkőzés elején a tehetetlen védők között Tokmac bombázott védhetetlenül a Barcelona kapujába, ám a játékvezető les miatt – teljesen jogosan – nem adta meg a találatot. Ez azonban nem szegte kedvét a Fradinak, olyannyira, hogy a 20. percben ismét a katalán együttes került kiszolgáltatott helyzetbe. Tokmac lekészített passzát nagyjából hét méterről Isael ragasztotta fel a rövid felsőbe, ám a keresztlécről kifelé pattant a labda.

Hirdetés

Ronald Koeman ekkor több mint nehéz pillanatokat élt a Barca kispadján, ám a házigazdák hamarosan magukra találtak. Messi tizenegyesből szerezte meg a vezetést a 27.percben, majd Fati növelte az előnyt, így 2-0-val vonultak pihenőre a csapatok.

Mindössze öt perc telt el a második játékrészből, amikor Coutinho háromra növelte az előnyt. Ekkor úgy tűnt, leül a találkozó, mígnem a hetvenedik percben Gerard Piqué sokadjára sem boldogult a nála sokkal gyorsabb Tokmac-kal, és a tizenhatoson belül a mezénél fogva lerántotta. Piqué-t kiállította a játékvezető, a büntetőt pedig Haratin értékesítette (3-1).

Csak néhány percig volt rá esély, hogy a kapott gól és az emberhátrány esetleg kizökkenti Barcát. Előbb Pedri vette be a Ferencváros kapuját majd 89. percben Dembele is eredményes volt. A végeredmény:

FC Barcelona – Ferencváros 5:1 (2:0)

A csoport másik találkozóján a Kijevben lépett pályára a Juventus.  A torinói együttes a visszafogottabb első félidő után rögtön a második elején megszerezte a vezetést, majd a 84. percben bebiztosította sikerét:

Dinamo Kijev (ukrán)-Juventus (olasz) 0-2 (0-0)

A Juventus mindkét találatát Alvaro Morata szerezte.

Kapcsolódó témák: #Bajnokok Ligája | #labdarúgás |
likeold
a fb oldalunkat