Labdarúgás

Bacsa Patrik az ETO-ba igazolt

Fotó: eto.hu
Győr+
2021.07.14. 17:15

Jelentős NB I-es tapasztalattal rendelkező csatárt szerződtetett a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata Bacsa Patrik személyében, aki kettő évre írt alá az együtteshez.

A 29 esztendős támadó a DTVK-ban nevelkedett, ahol tíz éve mutatkozott be az első osztályban. Karrierje nagy részét Miskolcon töltötte, ahova egy rövid kisvárdai kölcsönjáték után visszatért, majd a 2019/2020-as as bajnoki szezon második felében Újpestre szerződött, ahonnan most Győrbe vezetett az útja, ahol a támadósort fogja erősíteni.

A komoly élvonalbeli múlt mellett többször pályára lépett a korosztályos válogatottakban is. Rutinjával nagy segítségére lehet a csapatnak, és az ETO abban bízik, hogy sokszor lesz eredményes zöld-fehér mezben.

„A személyes célom, és a klub célja is ugyanaz, tehát, hogy visszakerüljünk az NB I-be – kezdte Bacsa Patrik.

„Ez alapján bátran kijelenthetem, hogy ez egy gyümölcsöző kapcsolat lehet. Segíteni szeretném a csapatot a játékommal a pályán, természetesen ez akkor a legjobb, ha ez a játék gólokkal és gólpasszokkal párosul. Egy nagyon nagy múltú együttesbe kerültem, ahol mindig maximumot kell nyújtani, amivel úgy gondolom, hogy nem is lehet probléma.

Klausz László vezetőedző bízik benne, hogy Priskin Tamással veszélyes támadó duót fognak alkotni.

„Nagyon örülök neki, hogy egy komoly NB I-es múlttal rendelkező csatárt sikerült szerződtetnünk – kezdte a vezetőedző.

„Véleményem szerint Priskinnel együtt még több veszélyt fognak tudni teremteni az ellenfél kapuja előtt, jól illik bele a játékrendszerünkbe. Úgy gondolom, az első perctől kezdve erősítést jelenthet a csapat számára.

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #WKW ETO FC |