Az ETO Parkban rendezik a megyei kupa döntőjét szerdán

Fotó: ETO Facebook
Nagy Roland
2021.05.31. 13:25

Tavaly a koronavírus miatt elmaradt, idén azonban újra megrendezték a labdarúgók megyei kupájának küzdelmeit. Az amatőr csapatok számára kiírt kieséses rendszerű sorozat 2009-ben indult útjára, és az idei lesz a tizenkettedik döntő. A a Keglovich László Megyei Kupa fináléjában, az ETO Parkban szombaton 18 órakor a megyei II. osztály Keleti-csoportjának bajnoka a Koroncó lép pályára a megyei I. osztály középmezőnyében végzett Jánossomorja ellen.

“Az elmúlt évben a pandémia miatt félbeszakadt mindegyik amatőr labdarúgó bajnokság, így a Megyei Kupa is, most azonban újra döntőt rendezhetünk. A trófea sorsáról döntő meccs 2017 után visszakerült az ETO stadionba. Biztosan új győztest avatunk, hiszen eddig sem a Koroncó, sem a Jánossomorja nem tudott még döntőt nyerni, utóbbi egyszer már eljutott idáig, de ott 2018-ban a Nyúl együttesétől tizenegyesekkel kikapott” – mondta Horváth László a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke.

Eddig három klub tudott duplázni: a Csorna, a Mosonmagyaróvár, és a Nyúl is két-két alkalommal nyerte meg a sorozatot, amelyre idén a 122 együttes nevezett a három megyei osztályból. A Koroncó – amely a Magyar Kupában volt már főtáblás, és játszott a Ferencvárossal is – első sikerére készül.


„Harmadik csapatommal jutottam el, játékosként, vagy edzőként a döntőig, és a Koroncóval is szeretném magasba emelni a serleget.
A megyei másodosztály bajnoki címe a játékoskeretünk ismeretében elvárás volt a csapattól, a kupagyőzelem az év megkoronázása lenne” – nyilatkozta Germán Ferenc, a Koroncó vezetőedzője.

A csapatoknak a kieséses sorozatban hét mérkőzést kellett nyerni ahhoz, hogy a döntőig eljussanak
. A Jánossomorja is szerezné sikerrel venni a nyolcadik akadályt is.

„Tizenhárom éve vagyok a csapatnál, vezetőedzőként pedig ez lesz a debütálásom.
A megyei futball összes szereplőjét jól ismerem, így Germán Ferenc kollégám csapatát is. Ők egy erős megye egyes kerettel rendelkeznek, így nagyon nehéz meccsre számítok. Annál nagyobb motiváció nem kell a játékosoknak, mint hogy kupagyőzelmet ünnepelhetnek, az akarattal nem lesz gond” – mondta a mérkőzésről Cseri Gergely a Jánossomorja edzője.

A Keglovich László Megyei Magyar Kupa döntőjét szerdán 18 órakor rendezik az ETO Parkban, a belépés védettségi igazolványhoz kötött, és ingyenes.

A Győr+ Televízió Híradója is beszámolt az eseményről:

TV-s szerkesztő: Nagy Roland

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #sport |