Öregfiúk meccs

Az ETO-öregfiúk igazi gálameccset játszott

Fotó: eto.hu
Győr+
2020.08.20. 20:14

Az állami ünnepen bakonyszentlászlói meghívásnak tett eleget a ETO FC Győr öregfiú csapata és játszott egy jó hangulatú mérkőzést a helyiek legnagyobb örömére.

Németh Péter szervező – az M4Sport szerkesztő-riportere – és Soós Zoltán polgármester köszöntötte a gálamérkőzés részvevőit, valamint a szurkolókat, akik nagy tapssal fogadták az egykori válogatott, bajnok, kupagyőztes, több száz élvonalbeli találkozóval rendelkező játékosokkal a soraikban érkező zöld-fehér gárdát. A vastaps a későbbiek sem maradt el, hiszen az ETO remek játékkal és parádés gólokkal szórakoztatta a közönséget.

Kiváló hírverése volt a futballnak a győriek játéka, hiszen az öregfiúk tempó mellett fantasztikus megoldások jellemezték a vendégek produkcióját. A szinte hibátlan védekezés mellett, Bognár felfutásai, Ördög lendülete, Csató tanári labdái, Granát trükkös megoldásai mindenképpen kiemelést érdemelnek, a támadó trió pedig ezúttal megállíthatatlan volt, Herczeg, Nicsenko és Korsós, egymást felül múlva dolgozták ki, és értékesítették a helyzeteket. A hazaiak becsülettel küzdöttek a nagy melegben, de leginkább a találkozó utáni remek vendéglátásuk érdemel dicséretet.

Az ETO-öregfiúkban most játszotta első mérkőzését a Győr+ Média első embere Bobory Balázs, aki annak idején a Videotonban volt profi labdarúgó és az NB1-ben is többször pályára lépett. Ráadásul Balázs életében először most húzott magára zöld-fehér mezt, de remélhetően nem utoljára, s hamarosan a győri szurkolók is tapsolhatnak az öregfiúknak.

Horváth Cs. Attila: – Legutóbb akkor ültem az ETO kispadján, amikor még Verebes József irányította az öregfiúk csapatot. Furcsa érzés volt nélküle „meccselni”, nagyon hiányzott, de ha fentről nézte a találkozót, biztosan elégedetten csettintett a srácok felszabadult, remek játéka kapcsán. Nem könnyű összeszedni egy-egy ilyen eseményre az együttest, ezért számomra jó érzés volt azt hallani a mérkőzés után az öltözőben, amikor többen is megkérdezték: „mikor lesz a következő meccs?”

ETO FC Győr-Bakonyszentlászló 11-0 (7-0)

Bakonyszentlászló, öregfiúk barátságos labdarúgó-mérkőzés. 200 néző.

ETO: Sebők – Bognár, Böjte, Puglits, Virág – Ördög, Csató, Granát B. – Herczeg, Nicsenko, Korsós A. Cs.: Peczár, Kulcsár, Bobory. Csapatvezető: Horváth Cs. Attila. Gsz.: Nicsenko 4, Herczeg 2, Csató 2, Ördög, Korsós, Granát.

Forrás és fotó: eto.hu

Kapcsolódó témák: #labdarúgás |