Történelmi győzelem

Az ETO először győzte le a Fradit

Fotó: eto.hu
Győr+
2021.09.04. 19:55

A Simple Női Liga 4. fordulójában az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata a címvédő Ferencváros gárdáját fogadta 18 órától az ETO Stadionban. A mérkőzésen – melyet az M4Sport élőben közvetített – történelmi ETO siker született, hiszen még soha nem győzte le a győri csapat a Ferencvárost.

A forduló rangadóját rendezték meg szombaton 18 órától Győrben, ugyanis a tavalyi bajnok Ferencváros látogatott az ETO Stadionba.

A zöld-fehér csapatok csatáján – melyet az M4Sport élőben közvetített – nagy harc lehetett számítani, hiszen az Fradinak volt min javítania: nem kezdték jól a bajnokságot, vereséggel indítottak az MTK ellen, emellett búcsúztak a Bajnokok Ligájából, így mindenképp javítani szerettek volna az ETO ellen.

A győri zölt-fehérek a Haladás elleni botlással kezdték a szezont, ám után két győzelemmel folytatták, tehát jó formában készülhettek a találkozóra. Menczeles Iván kemény munkát végzett a csapattal a héten, a játékosok nagyon várták a találkozót, amelynek nem csak a bajnoki pontok volt a tétje, hanem hogy vajon sikerül történelmi tettek véghezvinnie a győri lányoknak: azaz sikerül-e legyőzni a Ferencváros, az első osztályban először.

Nos, sikerült! Mégpedig főlényes, magabiztos győzelemmel, hiszen az ETO 4 gólt is berámolt a bajnoki címvédő fővárosi zöld-fehérek kapujába, ezzel itthon tartották a három pontot, örömöt okoztak a szép számmal megjelenő szurkolóknak, edzőknek, stábtagoknak és persze saját maguknak is.

A gólokat Oláh Adrienn, Cameron Tiffany, Savanya Cintia és Vida Boglárka szerezték, mindegyiket a második félidőben.

Szép volt Lányok, hajrá ETO, hajrá Győr!

Összefoglaló, nyilatkozatok:

ETO FC Győr – Ferencvárosi TC 4-0 (1-0)
Győr, ETO Stadion, 300 néző. V.: Urbán (Török, Vad).

ETO FC Győr: Szőcs R.- Tillinger D. (Fél P. 53’), Kovács L., Nagy F., Németh L., Rácz Zs., Savanya Cs., Oláh A. (Sali 77’), Öreg C. (Vida 87’), Süle D., Cameron Tiffany. Vezetőedző: Menczeles Iván.

Ferencvárosi TC: Bednar – Mays, Rőhrberg (Klostermann 74’), Ivanusa (Nagypál 57’), Németh D., Pusztai, Zlidnis, Vágó, Czellér (Siklér (69’), Csányi. Vezetőedző: Dörnyei Balázs.

Gsz.: Oláh (35’), Tiffany Cameron (55’), Savanya (90’), Vida (91’).

A zöld-fehér rangadó első félideje kiegyenlített játékot hozott, ám a vezetést az ETO tudta megszerezni. Oláh szögletébe egy vendég védő rosszul ért bele, és így a hosszúba pörgött a labda 1-0.

A második játékrész eleje is az ETO-nak sikerült jól, ugyanis Cameron Tiffany kapott remek labdát, majd egy gyönyörű egyéni akció után megverte védőjét, és balról középre húzva kilőtte a hosszút 2-0.

Szőcs Rékának az első komoly védést a 84. percben kellett bemutatnia, akkor egy távoli bomba után kellett bravúrral hárítania. Az utolsó percben sikerült bebiztosítani a győzelmet, előbb Savanyának gurított vissza Cameron, aki egy állítás után a hálóba bombázott, majd a csereként beállt Vida futott versenyt védőjével, és a kifutó kapus mellett elpöckölte a labdát, így kialakítva a 4-0-s végeredményt.

Fotó: eto.hu

Ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattak a győri zöld-fehérek, hála a szervezett és eredményes játéknak.

Korábban ezen a párosításon a női mezőnyben még nem született győri győzelem, így történelmi sikert könyvelhettek el a győri lányok, akik jövő héten a Soroksár vendégei lesznek, és hasonló eredmény reményében léphetnek pályára.

Menczeles Iván: – Fantasztikus csapatom van, amit megbeszéltünk a meccs előtt, azt maradéktalanul be is tartották. Úgy gondolom, hogy ma minden csapatrészben jobbak voltunk, mint a Ferencváros. Bízom benne, hogy még tovább tudunk fejlődni, mert azért hibák ezen a találkozón is becsúsztak, de ezt a Fradi nem tudta kihasználni, talán helyzetük is csak egy volt. Úgy érzem, hogy még ilyen arányban is megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Dörnyei Balázs: – Nem jó szellemben kezdtük a mérkőzést. Talán két olyan teljesítmény volt a csapatban, ami a közepesnél jobb volt, sajnos ez így alakult a végére. A 2-0 sem volt szép eredmény, utána elkezdtünk eszetlenül rohanni előre, aminek újabb két gól lett az eredménye, nagyon rosszul néz ki ez a végeredmény.

Forrás: Facebook

Kapcsolódó témák: #ETO | #labdarúgás | #női labdarúgás |